Aláírásgyűjtésbe kezd a DK a 3-as metró azonnali felújításáért

A Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtést indít a 3-as metró azonnali felújításáért - közölte Gy. Németh Erzsébet, a párt fővárosi képviselője csütörtökön az MTI-vel.

Oroszország a novemberi-decemberi szintről csökkenti a kőolajkitermelést

Oroszország a november-decemberi szintet veszi alapul a kőolaj kitermelésének csökkentését célzó megállapodásban - közölte Alekszandr Novak energiaügyi miniszter csütörtökön újságírókkal beszélgetve.

Völner: az Ab több uniós alkotmánybíróság példája nyomán hozott döntést

Az alkotmánybíróságok mint a nemzeti alkotmányok őrei már több tagállamban kijelentették, jogosultak megállapítani, hogy a nemzeti alkotmányok mely elemeit nem sérthetik még az uniós aktusok sem - reagált az MTI-nek Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a magyar

Trócsányi: a jogszabály-előkészítésben az IM-nek kiemelkedő szerepet kell betöltenie

Határozott álláspontom szerint a kormányzati jogszabály-előkészítésben az Igazságügyi Minisztériumnak kiemelkedő szerepet kell betöltenie - írta a csütörtökön megjelent Figyelőben az igazságügyi miniszter.
Saria szerint nyilvánosan megkorbácsolták a nőt, aki túl közel mert állni egy férfihoz

Saria szerint nyilvánosan megkorbácsolták a nőt, aki túl közel mert állni egy férfihoz

Egy indonéz nőt a saria szerint nyilvános korbácsolással büntettek meg, mert túl közel mert állni a szerelméhez

Lavrov: Moszkvának nincs köze a török hadsereg ellen végrehajtott szíriai légicsapáshoz

Moszkvának nincs köze az észak-szíriai Báb város közelében múlt csütörtökön végrehajtott légicsapáshoz, amely a felkelők offenzíváját támogató török hadsereg ellen irányult - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a dél-törökországi Antalyában, török hivatali kollégájával, Me
Jégbe fagyott cicát mentett meg egy pár Oroszországban – videó

Jégbe fagyott cicát mentett meg egy pár Oroszországban – videó

Oroszországban egy segítőkész pár mentette ki a cicát, akinek a mancsa már jégbe fagyott.
Ritka földöntúli jelenségre lettek figyelmesek Felvidéken! – videó

Ritka földöntúli jelenségre lettek figyelmesek Felvidéken! – videó

Különösen ragyogó fénysugár keltette fel az emberek érdeklődését november 28-án.

Elfogták a csepeli ékszerrablás harmadik gyanúsítottját

Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki februárban két társával kiszakította egy csepeli bevásárlóközpont utcafronti falát és kirabolt egy ékszerboltot

Kétmilliárd forint áfát csalt el Borsodban egy bűnszervezet

Alumíniumtömbök kereskedelmével több mint kétmilliárd forint áfát csalt el egy bűnszervezet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, harminchárom gyanúsítottal szemben javasol vádemelést az ügyészségnek az adóhatóság - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-magyarországi bűnügyi igazgatóságának sajt

Konkoly Gyula műveiből nyílik kiállítás Bécsben

Konkoly Gyula Munkácsy-díjas képzőművész 2008 után készült műveiből nyílik kiállítás a bécsi Collegium Hungaricumban csütörtökön.

Dán, német és izraeli ellenfelet kapott a Tatabánya

A dán Koldinggal, a német Magdeburggal és az izraeli Makkabi Tel-Avívval került egy csoportba a Grundfos Tatabánya a férfi kézilabda EHF Kupa csoportkörének csütörtöki bécsi sorsolásán.