Törökország is tagja az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO), ilyen minőségében kötelessége, hogy megvédje a többi részes államot, ezért nem engedheti Európába a területén tartózkodó milliónyi migránst - hangoztatta Földi László biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggel
Art Sisneros texasi republikánus elektor inkább lemondott erről a megbízatásáról, mintsem Donald Trumpra adja voksát az amerikai elnökválasztás utolsó fázisában, a december 19-i elektori választáson.
Egyértelműen beigazolódott, helyes döntést hozott a Magyar Nemzeti Bank a monetáris eszköztárának átalakításával, a jegybank célzott, nemkonvencionális intézkedéseivel július óta érdemi hozamcsökkenést tudott elérni - erről írt az MNB honlapján keddtől elérhető háttértanulmányban Nagy Márton, az MNB
Enyhe emelkedéssel indíthatják a kereskedést a főbb európai börzék irányadó indexei kedden.
Meghalt egy autós kedd reggel a 87-es úton Rum és Csempeszkopács között, ahol személygépkocsijával teherautónak ütközött - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján.
Szerző: Vya
itt:
Törökország, Színes hírek, 18+
Törökországban tovább folytatódik a júliusi puccskísérlet utáni tisztogatás, amelynek az egyetlen keresztény polgármester is áldozata lett.
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, összeesküvés elmélet
Sokan hallottunk már a legendás perui Nazca vonalakról, amely leginkább Erik Von Dänikennek köszönhető, aki a nem létező paleoasztronautika atyja.
Szerző: Vya
itt:
Németország, Színes hírek, 18+
A német pártok a migránsok kitoloncolásának szigorítását tervezik, többek között a hazaküldöttektől mindent pénzbeli segélyt megvonnának.
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek
Nagy siker a lejárt szavatosságú élelmiszerek boltja Dániában, az ilyen termékeket árusító szupermarket már a második üzletét nyitja Koppenhágában.
Megválasztotta az új montenegrói kormányt a podgoricai parlament, ezzel Dusko Markovic, az eddig is kormányzó, baloldali Szocialisták Demokratikus Pártjának (DPS) alelnöke lett az Adria-parti állam új miniszterelnöke.
Ne beszéljen a nyugdíjasokról az a Jobbik, amelyik nem támogatta a nők 40 év munka utáni nyugdíjazását sem - olvasható a Fidesz hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az LMP szerint, ha nem történnek azonnali és hatékony lépések az orvoselvándorlás megállítása érdekében, akkor hamarosan végleg összeomolhat a magyar egészségügy.
