Teljesítményfokozó-szereket bevizsgáló központot hoz létre a kormány 2017-ben - jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten.
Szerző: Vya
itt:
Külföld, Színes hírek, 18+
Az év szava az idegengyűlölet, vagyis a xenophobia a Dictionary.com amerikai szótár szerint.
Mások mellett John Malkovich, Georg Baselitz, Gyenyisz Macujev, Daniele Gatti és a Komische Oper Berlin előadásaival, munkáival is találkozhat a közönség a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF), amelyen 40 helyszínen több mint 120 program várja az érdeklődőket 2017. március 31. és április 23. közö
Otthon épül fiatal felnőtt autisták, valamint enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékossággal élők nappali ellátására Kecskeméten - tájékoztatta a város polgármestere az MTI-t.
Péntek délben a gyulai Szentháromság temetőben helyezik végső nyugalomra Gedeon Józsefet, a Gyulai Várszínház múlt pénteken elhunyt igazgatóját.
Budapest és Varsó egyetért abban, hogy Közép-Európa az európai növekedés motorjává válhat - mondta el az MTI-nek kedden Varsóban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszterrel tárgyalt.
Jászberényben, újabb helyszínen találtak a Magyar Nemzeti Arcvonalhoz köthető lőfegyvereket és lőszereket a nyomozók hétfőn - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon kedden.
Magyarország erősödik, a polgári kormányzás óta 12-ről 4,7 százalékra csökkent a munkanélküliség, és 4 millió 400 ezer fölé emelkedett a foglalkoztatottak száma, amire 26 éve nem volt példa - közölte a Fidesz-frakció kedden az MTI-vel.
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek, bűnügy
Húszmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a rendőrök egy román kisbuszban az M3-as autópályán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.
Hiányosságok miatt 19,08 millió forintra bírságolta az Észak-Tolna Megyei Takarékszövetkezetet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - közölte honlapján a jegybank kedden.
Az uniós agrártámogatások megőrzése kiemelten fontos a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztési beruházásaihoz - a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) keddi közleménye szerint erről Kis Miklós Zsolt, az Európai Farmerek Szövetségének (COPA) alelnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke Brü
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, 18+
Egy tini poénból életét kockáztatva szaltózott a moszkvai metró előtt.
