Felmérés: a lengyel kormánypárt őrzi vezető helyét a Szydlo-kabinet egyéves évfordulóján

Őrzi vezető helyét a lengyel parlamenti pártok között egy friss felmérés szerint az egy éve kormányt alakító jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt - adta hírül kedden a lengyel sajtó.

NATO-főtitkár: párbeszédre van szükség Oroszországgal

Az Egyesült Államoknak és Európának is legnagyobb szomszédja Oroszország, ezért a NATO üzenete az, hogy közös párbeszédet kell folytatni Moszkvával a számos kihívást hordozó biztonsági helyzetre való tekintettel - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, az Európai Unió védelmi mini

DK: tegyék nyilvánossá a kormány Várba költözésének részleteit!

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy tegyék teljesen nyilvánossá a kormány Várba költözésének árát és részleteit.

Kibővítették a montenegrói puccskísérlet ügyében indított nyomozást

Kibővítette a montenegrói puccskísérlet ügyében indított nyomozást a podgoricai különleges ügyészség: hamarosan több szerb állampolgár kiadatását, valamint két orosz állampolgár kihallgatását is kérik majd.

KSH: befejeződött a kis népszámlálás

Befejeződött a kis népszámlálás, az úgynevezett mikrocenzus, amelynek keretében a lakosság egytizedének életkörülményeit mérték fel, az eredményeket várhatóan jövő tavasszal teszik közzé - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.

Lassult a 3. negyedévben a cseh gazdasági növekedés

Lassult a 3. negyedévben az éves szintű gazdasági növekedés Csehországban: a második negyedévi 2,6 százalékkal szemben 1,9 százalék volt - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) kedden Prágában azzal, hogy előzetes becslésről van szó.

ÁSZ: az ELTE-n nem, a Pécsi Tudományegyetemen nagyrészt végrehajtották a jelzett feladatokat

Az ELTE rektora és kancellárja jelentős részben nem hajtotta végre az Állami Számvevőszék által meghatározott intézkedési tervben szereplő feladatokat - közölte a számvevőszék az utóellenőrzések eredményéről kedden az MTI-vel. A Pécsi Tudományegyetemen 25 feladatból 19-et végrehajtottak.

MLP: az orosz befolyásszerzés ellen kell fellépni

A Magyar Liberális Párt szerint Magyarországnak az európai színtéren azok mellé kell állnia, akik nyíltan fellépnek az orosz befolyásszerzési kísérletek ellen.

Önálló beléptetési rendszert épít ki több európai repülőtéren az Egyesült Államok

Önálló beléptetési rendszert és vámvizsgálatot épít ki a brüsszeli nemzetközi repülőtér mellett több európai repülőtéren az Egyesült Államok - írta a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap kedden.

Németországban betiltottak egy harcosokat toborzó szalafista szervezetet

Betiltották kedden az Igaz vallás (DWR) nevű németországi szalafista szervezetet, mert harcosokat toborzott az Iszlám Állam terrorszervezetnek és alkotmányellenes nézeteket terjesztett - közölte Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter.

GfK: nőtt a műszaki cikkek értékesítése a 3. negyedévben

A tartós műszaki cikkek értékesítése 2016 harmadik negyedévében 4,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az összforgalom 138,5 milliárd forintot tett ki a GfK Hungária Piackutató Intézet kedden ismertetett felmérése szerint.
Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Olyan sokan vesznek letelepedési kötvényeket, hogy az iramot nem bírják az ügynökségek.