Több mint 7000 euróba kerül a menekülteknek elérni Németországot

Átlagosan több mint 7000 eurót emésztett fel a menekülés a hazájukból Németországba eljutott menekülteknek egy kedden Berlinben bemutatott felmérés szerint.

Átalakította működését a Mediaworks

Tartalomfejlesztési igazgatóságot hozott létre a Mediaworks; ez a cég által kiadott médiatermékek irányítását és felügyeletét látja majd el - olvasható az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben.

Nőtt az euróövezet nemzetközi árukereskedelmi többlete szeptemberben

Jelentősen emelkedett az euróövezet nemzetközi árukereskedelmének többlete szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, az Európai Unióé viszont erősen visszaesett.

NGM: folytatódtak a minimálbér-tárgyalások, a kormány nagyarányú reálbér-emelkedést szeretne jövőre és 2018-ban

Folytatódtak a minimálbér-tárgyalások kedden a kormány és a szociális partnerek között, a nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány nagyarányú reálbér-emelkedést szeretne elérni jövőre és 2018-ban is - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs F

Brassai-fotókiállítás nyílt párizsi graffitikről a Pompidou Központban

A világhírű magyar származású fotóművésznek, Brassainak a párizsi házfalak graffitijeiről készült eredeti felvételeiből látható kiállítás a párizsi Pompidou Központban.

Magyar rendőrök indultak a szerb-bolgár határ védelmére

Húsz magyar rendőr indult el kedden a szerb-bolgár határ védelmére - közölte a rendőrség a honlapján.

OpenSignal: gyorsult a 4G-s letöltési sebesség Magyarországon

A magyar mobilszolgáltatók 4G hálózatai átlagosan 40,61 megabit letöltési sebességet biztosítanak a felhasználóknak, tavaly év végén a sebesség másodpercenként még csak 28 megabit volt, ezzel Magyarország továbbra is a világ harmadik legjobb eredményét érte el - derült ki az OpenSignal legfrissebb j
Százak kísérték utolsó sétájára a haldokló 18 éves kutyust - videó

Százak kísérték utolsó sétájára a haldokló 18 éves kutyust - videó

Egy gazdi 18 éves kutyájának megható búcsút szervezett, különleges utolsó sétára vitte.
Drónkamera kapta lencsevégre a száguldó ufót az orosz tajga felett

Drónkamera kapta lencsevégre a száguldó ufót az orosz tajga felett

A repülő tárgyról véletlenül készült a felvétel, mert a drónfotós eredetileg a csodás orosz tajgát szerette volna megörökíteni.
Migránsok befogadása ellen tüntettek egy olasz kisváros lakói

Migránsok befogadása ellen tüntettek egy olasz kisváros lakói

Észak-Olaszországban egy kisváros lakói fellázadtak, nem akarnak migránsokat a településükön.
Muszlim nőnek vissza kell térnie az őt megerőszakoló férjéhez a saría bíróság szerint

Muszlim nőnek vissza kell térnie az őt megerőszakoló férjéhez a saría bíróság szerint

Nagy-Britanniában a saría bíróság döbbenetes dolgot javasolt egy pakisztáni nőnek.
Kobrát vett feleségül a szerelmét elvesztő thai férfi

Kobrát vett feleségül a szerelmét elvesztő thai férfi

Thaiföldön egy férfi különleges kapcsolatot ápol egy kobrával, akiben halott barátnőjét látja.