A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint az alaptörvény keddi módosításakor egy felelős kormányszövetség és egy felelőtlen ellenzék döntött.
A bath-i Holburne Múzeum jövő évi új kiállításának szenzációja ifjabb Pieter Bruegel flamand mester egy festménye lesz, amely a múzeum raktárából került elő - számolt be róla a BBC News.
Szerző: Vya
itt:
Németország, Külföld
Angela Merkel német kormányfő kancellársága függ az EU-török megállapodás fennmaradásától, és attól is, hogy az unión belül hány támogatója marad a jelenlegi német bevándorláspolitikának - mondta Kiszelly Zoltán politológus az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor egy hónap alatt két pofont is kapott, mert az október 2-i kvótareferendumon a nép, kedden pedig a parlament mondott nemet a politikájára.
Három pontban rögzítette kedden a terrorizmus elleni javaslatait Vona Gábor, a Jobbik elnöke, aki azt is közölte: a letelepedési kötvények kivezetése esetén akár 24 órán belül hajlandók megszavazni az alaptörvény módosítását.
A fegyelmezett költségvetési politikának köszönhetően hatékony, eredményes és a jogszabályoknak megfelelő gazdálkodás jellemezte tavaly az államháztartást - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel arra reagálva, hogy az Országgyűlés kedden jóváhagyta a 2015. évi zárszámadást.
Szerző: Vya
itt:
világgazdaság
Tíz külföldi piacról, köztük Magyarországról készül kivonulni a Marks and Spencer (M&S) brit kiskereskedelmi hálózat.
Három napon belül bíróság elé állították és elítélték azt a férfit, aki egy pomázi áruházban november 3-án, majd 4-én italt lopott, illetve a biztonsági őrökre támadt - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
Szerző: Vya
itt:
világgazdaság
A vártnál jóval nagyobb mértékben csökkent az ipari termelés Németországban szeptemberben az előző hónaphoz képest.
Nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást kedden a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslata, amely kimondta volna, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be.
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, 18+, összeesküvés elmélet
A felvételek még a szkeptikusokat is elbizonytalanítják.
A fogyasztói árak átlagosan 1,0 százalékkal voltak magasabbak októberben, mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz viszonyítva az árak átlagosan 0,6 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
