A felújítási kedv érezhetően erősödik az elmúlt évek visszafogottsága után: a lakástulajdonosok majdnem harmada már idén tervez ilyen munkálatokat.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Vádat emeltek három emberrel szemben, akik kábítószert loptak egy Csongrád-Csanád vármegyei kistelepülésen tavaly tavasszal - tájékoztatta a vármegyei főügyészég helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Ismét több mint húsz kilométeres zarándoklatot tartanak gyalogosok és kerékpáros hívek számára Pécs és Máriagyűd között.
Feleannyi idő alatt kelnek el a fővárosi panelek az idei első negyedévben, mint egy évvel korábban.
Megkezdődtek szerdán 9 órakor a történelem írásbeli érettségi vizsgák - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.
Ne induljon a Momentum a 2026-os választásokon, helyette állítson fel egy 500 millió forintos rendszerváltó alapot - kezdeményezte szerdán Fekete-Győr András, az ellenzéki párt volt elnöke, alapító tagja, azt is javasolva, hívjon össze rendkívüli küldöttgyűlést pártja.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding - írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Szerző: Ancsy
itt:
Párkapcsolat
A bíróság érvénytelenített egy házasságot, amelyet a 87 éves férj a halála előtt két héttel kötött házvezetőnőjével - derült ki a Pest Vármegyei Főügyészség szerdai közleményéből.
A magyar egyetemek felkerültek a világtérképre, mutatja ezt az is, hogy 12 egyetemünk van a világ legjobb öt százalékában - mondta a kulturális és innovációs miniszter a Europe Universities Summit rendezvényen szerdán, Budapesten.
Éjszaka kiterjedt dróncsapás érte Kijevet és Zaporizzsját, Dnyipropetrovszk megyét irányított légibombákkal és tüzérség bevetésével támadta az orosz hadsereg, az ukrán fővárosban ketten meghaltak - közölte az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat és a helyi hatóságok szerdán.
A kiskereskedelmi forgalom márciusi megtorpanása csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek hátterében a húsvéthatás áll.
Kína szerdán felszólította Indiát és Pakisztánt, hogy maradjanak nyugodtak, tanúsítsanak önmérsékletet és tartózkodjanak olyan lépésektől, amelyek tovább bonyolítanák a kialakult helyzetet - közölte szerdán a kínai külügyi tárca.