A második világháború megmutatta, hogy az engedmények politikája nem vezet sikerhez.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) napokban közzétett kínai nyelvű toborzóvideói "nyílt politikai provokációt" jelentenek, és Peking minden szükséges intézkedést megtesz a Kína-ellenes külföldi erők szabotázs- és befolyásolási kísérleteinek visszaszorítására.
Eredményesnek értékelte a ragadós száj- és körömfájással szembeni védekezést Nagy István agrárminiszter.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Koltai Jenő törzsőrmester tulajdonképpen határsértőknek köszönheti, hogy 2017-ben teljesülhetett szakmai vágya: kutyás rendőr lett belőle, és a mellé rendelt ordas német juhásszal jól ki is jöttek.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az egyetlen olyan párt Magyarországon, amelynek az alapításától megfogalmazott minden programpontja ma is vállalható, és lényegében megvalósult - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Elfogtak a nyomozók két érsekvadkerti férfit, akik a gyanú szerint évek óta kihasználtak és embertelen körülmények között tartottak egy idős, beteg embert- közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Gasztronómia
Csókaszőlő, laska, bakator és számos más, immár alig ismert, régi magyar szőlőfajta boraiból tart nagykóstolót csütörtökön a budapesti Szent Angéla Gimnáziumban a Régi Magyar Szőlőfajtákért Egyesület.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Vádat emelt a Veszprém Vármegyei Főügyészség egy hatvanéves férfival szemben, aki sorozatosan szexuális erőszakot követett el nevelt lánya ellen.
Levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa, azt javasolva, hogy a kormány májusban döntsön egy évközi kiegészítő nyugdíjkorrekció júniusi folyósításáról - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
A Demokratikus Koalíció (DK) ismét azt javasolja, hogy szülessen egy új devizakárpótlási törvény, ami lehetővé teszi, hogy a felvételkori árfolyamon számolják el a devizahiteleket, a különbözetet pedig kapják vissza az adósok.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a vasárnapi közlekedési kultúra napjára, amelynek központjába a fenntartható, biztonságos, egymásra figyelő közlekedést helyezi a társaság.