NKFH: grízt hívtak vissza a forgalomból idegen anyag jelenléte miatt

A Müller Drogéria Magyarország Bt. az általuk forgalmazott 500 grammos Himmeltau Gyermekgríz mézzel elnevezésű termék visszahívását kezdeményezte az abban előforduló idegen anyag miatt - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.

Szijjártó Péter: Magyarország áramigényének ellátása elképzelhetetlen nukleáris energia nélkül

Magyarország áramigényének ellátása elképzelhetetlen nukleáris energia nélkül, ezért jelenleg is folyik a munka a paksi atomerőmű bővítésén, amellyel nagyjából 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátása lesz megelőzhető évente - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter.
Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

DK: a gyermekek elleni bűncselekményekre ne vonatkozzon a gyónási titok

A Demokratikus Koalíció(DK) arra kötelezné az egyházi személyeket, hogy akkor is jelezzék a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményeket, ha gyónás során jutottak hozzá ilyen információhoz - közölte a párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki, online sajtótájékoztatóján.

Horvát kormányfő: a Janaf nem eladó

A Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat nem eladó, ilyen lehetőséget a kormány nem fontolgat - jelentette ki Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök csütörtökön a kabinet ülésén.

Izraelben a kórházak készen állnak a túszok fogadására

Izraelben a kórházak és az egészségügyi rendszer készen áll a várhatóan napokon belül az iszlamista Hamász fogságából két év után kiszabaduló mintegy húsz élő túsz fogadására - jelentette az izraeli egészségügyi minisztérium csütörtök délelőtt.

BKK: változik a közlekedés szombat délután a Puskás Aréna környékén

Változik a közlekedés szombat délután a Puskás Aréna környékén a Magyarország-Örményország válogatott labdarúgó-mérkőzés miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

Nem hozta a súlyát, egyéves eltiltást kapott az olimpiai érmes indiai birkózó

Az Indiai Birkózó Szövetség (WFI) a belső szabályzata alapján egyéves eltiltással büntette az olimpiai érmes Aman Sehrawatot.

Mozart zenéjére készített új produkciót a Szegedi Kortárs Balett

Mozart zenéjére készített Amadeus - Requiem a szeretetért címmel új produkciót a Szegedi Kortárs Balett, Juronics Tamás koreográfiáját péntektől láthatja a közönség a Szegedi Nemzeti Színházban.
Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Második világháborús gránátok kerültek elő Tatabánya és Tarján között

Második világháborús repeszaknagránátok kerültek elő Komárom-Esztergom vármegyében - közölte a MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán csütörtökön.

A spanyol kormány az igazságos és tartós béke kezdetében bízik

A spanyol kormány bízik abban, hogy az igazságos és tartós béke kezdete a gázai béketerv első szakaszáról kötött megállapodás - írta Pedro Sánchez miniszterelnök az X közösségi oldalon csütörtökön, üdvözölve az Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet között létrejött egyezményt.