Mintegy ezer vidéki kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely pályázhat hétfőtől egymilliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) hétfőn az MTI-vel.
Az idén tavasszal meghozott intézkedésekkel a kormány több mint 1000 milliárd forinttal javította a költségvetés mozgásterét.
A fejlesztéspolitikai döntéseknél is komoly szerepet játszik a mesterséges intelligencia (AI) – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten, az AI Summit 2024 rendezvényen.
Oltásokkal előzhetőek meg a súlyos fertőzések, így például a súlyos Covid, a szamárköhögés és a kanyaró kialakulása.
A Balatonnál és a Velencei-tónál a revizorok több mint háromezer vizsgálatot végeztek idén július 1. és augusztus 31. között, az esetek 20 százalékában tapasztaltak jogsértést - ismertette a nyári akciójának mérlegét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
A mobiltelefonok használatának tiltásával, a hazaszeretetet erősítő tantárgy bevezetésével, a mesterséges intelligencia oktatási alkalmazásával, valamint új szakközépiskolai rendszer bevezetésével kezdődött meg a tanév Olaszországban hétfőn.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Egy feltételezett robbanótestet találtak hétfőn a főváros XIV. kerületében, a rendőrség a tűzszerész művelet idejére lezárja a környéket - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje hétfő délelőtt az MTI-vel.
Első európai stadionturnéja keretében jövőre Magyarországon is fellép az Imagine Dragons.
A rendőrök elől menekülő, migránsokkal teli furgon szenvedett balesetet hétfőn hajnalban a kelet-horvátországi Szlavónbród (Slavonski brod) közelében, Malino településen, 14-en megsérültek, köztük gyerekek - írta a Jutarnji List című horvát napilap.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nevelőszülővel szemben, aki a mulasztása miatt megfulladt gyermek holttestével napokon keresztül autózott - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
Az elmúlt 10 évben 6000-ről 9200 hektár fölé nőtt a dióültetvények területe a támogatási konstrukcióknak is köszönhetően, a termésmennyiség azonban nem emelkedett.