Vereséggel kezdett a magyar válogatott

Szoros mérkőzésen kétpontos vereséget szenvedett hétfőn a magyar női kosárlabda-válogatott Szenegállal szemben a ruandai világbajnoki előselejtező első fordulójában.

ÉKM: a Komlót keresztülszelő vasúti pálya kiváltásának vizsgálatát és nem megszüntetését rendelte el az Építési és Közlekedési Minisztérium

A Komló városát keresztülszelő vasúti pálya kiváltásának vizsgálatát és nem megszüntetését rendelte el az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel.

Kína és Vietnam számos megállapodást kötött, újabb területeken működnek együtt

Hszi Csin-ping kínai és To Lam vietnami elnök hétfői találkozójukon a két ország közötti kapcsolatok megerősítésében állapodott meg, és a találkozó után a két vezető jelen volt számos kétoldalú együttműködési megállapodás aláírásán - jelentette hétfőn a kínai média.

Meteorológia: az ország egy részén kedvezőek lesznek a feltételek a záporok-zivatarok kialakulásához

A gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható kedden, augusztus 20-án, de nagyobb eséllyel és számban az ország északnyugati felén alakulhatnak ki akár több hullámban is záporok, zivatarok a délutáni, esti órában - derül ki a HungaroMet Zrt. hétfő délutáni videójából.

Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék

Erősödéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.

Már 42 tagja van a World Boxingnak

Öt új nemzeti szövetség csatlakozásával már 42 tagja van a World Boxingnak (WB), a nemzetközi amatőr ökölvívó szervezetnek, amely tavaly alakult meg, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) között megszakadt a kapcsolat.

Négy párizsi olimpikon a magyar csapatban

A párizsi olimpián szerepelt magyar kajak-kenusok közül négyen tagjai a nem olimpiai versenyszámok pénteken kezdődő világbajnokságán szereplő válogatottnak.

A Hamász és az Iszlám Dzsihád jelentkezett egy tel-avivi öngyilkos terrortámadás elkövetőjeként

A Hamász és az Iszlám Dzsihád palesztin iszlamista terrorszervezetek jelentkeztek hétfőn egy előző napi tel-avivi öngyilkos terrortámadás elkövetőjeként, amelynek a merénylőn kívül más halálos áldozata nem volt, egy arra járó motoros megsebesült.

Csütörtöktől szombatig Határok nélkül kézilabda-fesztivál Adán

Csütörtöktől szombatig a vajdasági Adán rendezik meg a Határok nélkül elnevezésű kézilabda és kulturális fesztivált.

Kövér László: az ország történelmének egyik legsikeresebb évtizede volt a 2012 és 2022 közötti tíz év

Az elmúlt tíz esztendő 2012 és 2022 között Magyarország történelmének egyik legsikeresebb évtizede volt - hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Szövetség Összmagyar Egyetemista Táborában tartott előadásában.

Kolozsváron nyit európai kirendeltséget a Copeland globális fűtés- és hűtéstechnikai vállalat

Kolozsváron nyit európai kirendeltséget a Copeland globális fűtés- és hűtéstechnikai vállalat - jelentette az economedia.ro hírportál a vállalat közleménye alapján.

Vereséggel kezdett a magyar válogatott

Szoros mérkőzésen kétpontos vereséget szenvedett hétfőn a magyar női kosárlabda-válogatott Szenegállal szemben a ruandai világbajnoki előselejtező első fordulójában.