Huszonöt európai ország nyomozói 85 műkincskereskedőt és -vásárlót állítottak elő, valamint több tízmillió euró értékben több mint 6400 lopott, vagy illegális kereskedelemben értékesített műkincset foglaltak le Európa-szerte.
A jól ismert fellépők mellett új formációkkal, fiatalokból szerveződő csapatokkal is találkozhat a közönség a Thealter független színházi fesztiválon, amely július 27-én kezdődik Szegeden - tájékoztatta a szervező MASZK Egyesület pénteken az MTI-t.
A magyar versenyzők összesen 14 érmet, öt aranyat, hat ezüstöt és három bronzot szereztek a pénteki döntőkben a Plovdivban zajló ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságon.
Vasárnap rendezik meg a szombatra tervezett, Révfülöp és Balatonboglár közötti 42. Lidl Balaton-átúszást.
Áprilisban az előző év azonos hónapjához képest 12 százalékkal több, 76 695 nem uniós állampolgár nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában, az adat emellett mintegy háromezerrel haladja meg a márciusi számokat.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Demokratikus Koalíció (DK) azonnali költségvetési átcsoportosítást követel, hogy a kórházak biztosítani tudják a legalapvetőbb feltételeket a betegek gyógyításához.
Az olimpiai játékok természetüknél fogva a békéről, nem a háborúról szólnak - hangoztatta Ferenc pápa Laurent Ulrich párizsi érseknek címzett és pénteken közzétett levelében, amelyben tűzszünetet kezdeményezett a július 26. és augusztus 11. közötti sportesemény idejére.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Letartóztatták a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Eperjeskén történt gyilkosság gyanúsítottját, aki megölt egy férfit, egy nőt pedig úgy megvert, hogy az súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba.
Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász portugál, görög és belga csapattal száll szembe a főtábla csoportkörében, míg az Alba Fehérvár a selejtezőben szlovák ellenfelet kapott a férfi kosárlabda Európa Kupában.
A felvételi ponthatárok kihirdetésével ismét kezdetét veszi a lakáskeresési roham az egyetemi városokban.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Globális informatikai hiba miatt több légitársaság utasfelvételre használt rendszere leállt, ezért járatkésésekre, torlódásra és jelentősen megnövekedett várakozási időre kell számítani a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel.
Hat televíziós, illetve streaming szolgáltatásra készülő alkotás gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI), folytatódik a Kecskemétfilm Cigánymesék sorozata, portréfilm készül Illés Fanni paralimpikonról és dokumentumfilm Mándoki Lászlóról.