A kormány azon dolgozik, hogy megerősítse a hazai ipart, melyet a német gazdaság válságos állapota fékez - hangsúlyozta a legfrissebb iparstatisztikai adatokhoz fűzött elemzésében csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Elkezdődött az új CAF-villamos éles tesztelése: ezer kilométeres próbafutás és a hatósági vizsga hibátlan teljesítése után állhat forgalomba a jármű - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Halált okozó testi sértés és súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Zala Vármegyei Főügyészség egy hajléktalan férfi és társa ellen, mert egyikük egy vascsővel halálra verte párját, a társa pedig segített a holttest eltüntetésében - tájékoztatta a zalai főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
A világbajnoki selejtező elitkörére készülő női futsalválogatott a hétvégén kétszer is megmérkőzik a lengyelekkel.
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így a családok több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak fogyasztani - így kommentálta a kiskereskedelmi forgalomról közölt legfrissebb statisztikai jelentést csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Marozsán Fábián brazil, Bondár Anna pedig kínai ellenféllel játszik az első fordulóban az év első tenisz Grand Slam-tornáján, a vasárnap kezdődő Australian Openen.
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,7, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Jogszerű intézkedés közben halt meg a zagyvarékasi férfi.
Január 14-én egész napos eseménysorozattal tiszteleg a Magyar Színház és a Móra Kiadó Fekete István író előtt születésének 125. évfordulója alkalmából.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület mint, munkáltató felé, és követelni fogja, hogy az augusztus óta előzetes letartóztatásban lévő III. kerületi polgármester az azóta jogalap nélkül felvett fizetését fizesse vissza.
Az olasz fővárosban működésbe lépett két, úgynevezett vörös zóna, az egyik a Termini központi pályaudvar kerületében, amelyben rendkívüli hatósági biztonsági intézkedések érvényesek egyelőre március végéig - derül ki a rendeletből, amelyet Lamberto Giannini prefektus írt alá szerda este.