Több mint száz műalkotás a Szépművészeti Munkácsy-kiállításán

Több mint száz műalkotással, valamint archív fotók, dokumentumok és kultusztárgyak segítségével tárja a látogatók elé a festőóriás életét, sikereit és életművét a Szépművészeti Múzeumban november 27-től látogatható Munkácsy - Egy világsiker története című időszaki kiállítás.

A Gödöllői Királyi Kastély, a Sárospataki vár és a református kollégium, valamint a Pannonhalmi Bencés Főapátság nyerte el az év Családbarát Emlékhelye díjat

A történelmi emlékhelyek közül a Gödöllői Királyi Kastély, valamint a Sárospataki vár és a református kollégium, a nemzeti emlékhelyek közül pedig a Pannonhalmi Bencés Főapátság nyerte el idén az év Családbarát Emlékhelye díjat.

Az isztambuli egyezmény ratifikálását kezdeményezi a DK

A Demokratikus Koalíció ismét kezdeményezi a parlamentben az isztambuli egyezmény ratifikálását - közölte hétfőn az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.

Király Nóra: minden vármegyében legyen elérhető áldozatsegítő központ 2025 végére!

Minden vármegyében legyen elérhető áldozatsegítő központ 2025 végére, ez az Igazságügyi Minisztérium célja - közölte Király Nóra miniszteri biztos a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten.

Orbán Viktor: lesz folytatása az Aranycsapat mítoszának

Lesz folytatása az Aranycsapat mítoszának; ha Sárosiék és Puskásék eljutottak egykor a csúcs közvetlen közelébe, akkor az utódoknak is képesnek kell lenniük erre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Puskás Múzeum megnyitóján hétfőn Budapesten.

André Kertészről neveztek el teret Esztergomban

Az esztergomi önkormányzat teret nevezett el André Kertész fotóművészről, aki két évig élt és alkotott a városban - közölte a polgármester hétfőn az MTI-vel.

NGM: egységes tájékoztató levél fogja felhívni a figyelmet az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának lehetőségére

A kormány az új gazdaságpolitikai akcióterv tizedik pontjaként egy évre lehetővé teszi az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások saját döntésen alapuló, lakáscélú felhasználását, mely az egész országra kiterjedően fejlesztheti a lakhatási feltételeket a megfizethető lakhatás biztosítása érdekében.

A keddi program

Kilenc mérkőzéssel folytatódik kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakasza: az ötödik forduló első játéknapján a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig az olasz bajnok Internazionale otthonába látogat.

Szijjártó Péter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara új vezetésével tárgyalt

Új elnököt és elnökséget választott meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), amely szervezet együttműködése a kormánnyal fontos erőforrása lehet a következő évek gazdasági növekedésének - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

Az Áradás című animáció nyitja az idei Anilogue filmfesztivált

Az év egyik legnagyobb animációs sikere, az idei cannes-i fesztivál versenyprogramjában bemutatott Áradás (Flow) című film nyitja az Anilogue nemzetközi filmfesztivált.

A gyerekfilmek kategória fődíját nyerte el a Véletlenül írtam egy könyvet a tallinni filmfesztiválon

A gyerek és ifjúsági filmek kategóriájában nyerte el a fődíjat Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című filmje a Tallinn Black Nights Just Film Nemzetközi Filmfesztiválon.

NAV: egy budapesti raktárban talált több mázsányi fagyasztott élelmiszert semmisítettek meg

Pótkerekek, használt bútorok és ruhák között bukkantak rá több mázsányi fagyasztott élelmiszerre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy budapesti raktárban; elrendelték az élelmiszerek megsemmisítését.