A nyugat-balkáni térségben kezdett hadgyakorlatokat a brit hadsereg.
A román Cristina Neagu lett minden idők legeredményesebb játékosa a női kézilabda Bajnokok Ligájában.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) jumpSTART elnevezéssel indít új programsorozatot, amelynek keretében kiállításokon és aukción találkozhatnak az érdeklődők a hallgatók műveivel október 17. és november 7. között Budapesten.
Czigány Dezső, Kondor Béla és Munkácsy képre is lehet licitálni a Virág Judit Galéria őszi árverésén
Czigány Dezső, Kondor Béla, Mattis-Teutsch János, Mednyánszky László műveire is lehet majd licitálni Munkácsy Mihály egyik nagyméretű olajfestménye mellett a Virág Judit Galéria őszi árverésén, amelyet október 15-én rendeznek meg a Budapest Kongresszusi Központban.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A kormány "elüldözte az országból" a meddő párokat, akik arra kényszerültek, hogy a szomszédos országok reprodukciós intézeteiben végeztessék el a beavatkozásokat - jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője hétfői, online sajtótájékoztatóján.
Azonos csoportba került a BVSC és a bajnoki címvédő UVSE a női vízilabda Bajnokok Ligája hétfői, zágrábi sorsolásán.
Első alkalommal készült önálló lemez a legendás magyar underground zenekar, a Trabant dalaiból.
Boczkó Gábor szövetségi kapitány szerint a csapatmunka biztosíthatja a magyar vívósport további eredményességét.
A zsidó nép és az Izrael elleni tavalyi terrortámadás után kezdődött hadműveletek miatt szenvedő civilek mellett egyaránt ki kell állni - közölte hétfőn, a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet izraeli támadásának első évfordulóján közzétett megemlékezésében Sir Keir Starmer.
Máj és más belső szervek károsodása következtében 26 évesen elhunyt a kenyai Kipyegon Bett, a 800 méteres síkfutás világbajnoki bronzérmese, junior világbajnoka.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Augusztusban a várakozásoknak megfelelő mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala hétfői jelentése szerint.
László Noémi költő, író, gyermeklapszerkesztő és esszéista kapja idén a Csáth Géza-díjat.