Hétfőn 10 órakor megkezdődött a jövő keddi magyar-bosnyák labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzésre szóló jegyek értékesítése.
A jövőjüket a médiában tervező fiatalok jelentkezését várja tehetséggondozó programjába a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.
Az európai uniós intézmények vezetői, köztük Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a lengyelországi jogállamiság helyreállításáról beszélnek, szemet hunyva afelett, hogy a jelenlegi varsói kormány kirívóan jogot sért – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök.
Húsz munkanap alatt 11,6 millió tankönyvet szállítottak ki az oktatási intézményekhez - közölte a Magyar Posta Zrt. hétfőn az MTI-vel.
A modellváltás következtében több mint háromezerrel nőtt a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt képzéseken résztvevő hallgatók létszáma – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára.
Február, május és július után szeptember elsején is meghaladta az uniós elvárást a magyarországi földgáztárolók töltöttségi aránya.
2024. júniusban a kivitel volumene 8,1, a behozatalé 5,2 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Elindult szeptember 1-jétől a Digitális Állampolgárság Program - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés, 18+
Elgázolt egy embert Gyálnál az Ócsáról Kőbánya-Kispestre hétfő reggel elindult S21-es vonat (2969), a helyszínelés ideje alatt, várhatóan 9-10 óráig szünetel a forgalom Gyál és Pestszentimre között - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Heti Horoszkóp
Mire számíthatsz a munkádban és a szerelemben a következő napokban?
Gyorsabban juthatnak majd árujuk ellenértékéhez a gazdálkodók az eddigiekhez képest a jövő évtől életbe lépő termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően - hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt.
Megvannak még a lehetőségek Ukrajna hatékonyabb támogatására, az Oroszország elleni szankciók megerősítésére és az orosz ipar háborút támogató képességeinek meggyengítésére - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő pénteken Prágában.