Ebből a tesztből kiderül, hogy miért húztál falat magad köré

Ebből a tesztből kiderül, hogy miért húztál falat magad köré

Amit először meglátsz a lenti képen, az árul el rólad fontos dolgokat.

Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak

Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic Congress), amelyet szeptember 10-12. között rendeznek meg a Pesti Vigadóban - tájékoztatta az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet az MTI-t kedden.

Nagy Márton: az állam jelöli ki a budapesti repülőtér fejlesztési irányait

Pénzügyi és stratégiai befektetőként a magyar állam jelöli ki a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztési irányait - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

KIM: Magyarország stabilan áll az európai innovátorok között

2010 óta közel megháromszorozódott a kormányzati kutatás-fejlesztési ráfordítások összege, több mint kétszeresére nőtt a hazánkban dolgozó kutató-fejlesztők száma és sikeres a Neumann János Program is, amely összekapcsolja az egyetemeket, a kutatóhelyeket és a gazdaságot.
A művészet hozta össze Arden lakóit

A művészet hozta össze Arden lakóit

Ismerd meg a világ legösszetartóbb közösségeit!

Vasárnap éjfélig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor Program és Petőfi Sándor Program új felhívására

Július 14., vasárnap éjfélig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Program új felhívására - közölte a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága kedden az MTI-vel.

Megkezdődött a közönségszavazás a Kaszás Attila-díj jelöltjeire

Balla Esztert, Ecsedi Erzsébetet és Tóth Ildikót jelölték a Kaszás Attila-díjra.

Átadta a hétszázadik repülőgépet az Airbus kínai üzeme

Az Airbus hétfőn adta át az üzemeltető légitársaságnak a kínai FALA összeszerelő üzemében készült hétszázadik A320-as modellcsaládba tartozó repülőgépét.

Piros Zsombor korai búcsúja Triesztben

Piros Zsombor elvesztette első fordulós mérkőzését a Triesztben zajló, 121 ezer euró (47,8 millió forint) összdíjazású salakpályás challenger-tenisztornán.

Orosz hírszerzés: Washington hatalomváltásra készül Georgiában

Az Egyesült Államok eltökélt szándéka, hogy az október 26-i parlamenti választások nyomán hatalomváltást érjen el Georgiában - közölte kedden az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR).

Az EU felfüggeszti a csatlakozási folyamatot Georgiával

Az Európai Unió felfüggeszti Georgia uniós csatlakozási folyamatát - jelentette be az X-en kedden a szervezet georgiai diplomáciai képviselete az EU tbiliszi nagykövetére hivatkozva.

Az OECD-ben nőtt az infláció májusban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban májusban átlagosan 5,9 százalékra gyorsult a fogyasztói árak éves növekedése az áprilisi 5,7 százalékról.