Vasárnap estig ingyenesen látható három alkotás a Budapesti Klasszikus Film Maraton programjából a Filmión.
A román pénzügyminiszter szerint jogosak a román államháztartási hiánnyal kapcsolatos brüsszeli aggályok, a költségvetési törvényben ugyanis 4,4 százalékos GDP-arányos hiánnyal számoltak, de a deficit már májusban 2,33 százalékos volt, augusztus végére pedig elérte a GDP 2,66 százalékát.
A Kisvárda Master Good labdarúgócsapata továbbra sem tudja otthonában fogadni az ellenfeleit, ezért a jövő vasárnapra kiírt, Fehérvár FC elleni bajnoki mérkőzésének is elcserélte a pályaválasztói jogát.
A magyar válogatott négy pozíciót előrelépve a 32. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig megküldi az adószámla-értesítőket magánszemély és egyéni vállalkozó ügyfeleinek.
Lengyelország saját hadseregét szereli fel a legkorszerűbb fegyverekkel, már nem szállít hadfelszerelést Ukrajnának - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerda este a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva.
Meghosszabbított jelentkezéssel várják a pályázatokat a Köbüki néven elindított tanári tehetséggondozási ösztöndíjprogramra - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön.
Az MNB 320 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a SAFIS EVO Inc.-re engedély nélküli befektetési alapkezelési tevékenység végzése miatt, továbbá egy magánszemélyre 32 millió forint összegű piacfelügyeleti bírságot rótt ki a jogosulatlan tevékenységben való érdemi közreműködéséért.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai tárgyalókkal folytatott együttműködésre kérte Izrael vezető nukleáris és biztonsági szakértőit Szaúd-Arábia amerikai irányítású urándúsítási programjában - jelentette a helyi média csütörtökön.
Bassár el-Aszad szíriai elnök csütörtökön megérkezett a kelet-kínai Hangcsouba, így csaknem húsz év után látogat ismét az ázsiai országba, első alkalommal a több mint egy évtizede tartó diplomáciai elszigeteltség és a félmillió halálos áldozatot követelő polgárháború kezdete óta.
Szerző: Ancsy
itt:
fogyasztóvédelem
Az eOptika szemüveg- és kontaktlencse webáruház üzemeltetője módosította a jogsértő hirdetéseit, tekintettel az együttműködésre és a jogsértések gyors megszüntetésére a versenyhatóság figyelmeztette a céget - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csütörtökön az MTI-vel.
Neked mire kell a legjobban odafigyelned az ősz második havában?