Decemberben 77 755 nem uniós állampolgár nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában, ez 3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, és elmarad a novemberi 108 950-től is - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Pedofil bűnelkövetőket, szexuális kizsákmányolókat sehol a világon nem engednek szabadon, sehol a világon nem mosdatnak ki - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője a párt A gyermekek védelme az intézményes bántalmazással szemben című konferenciáján.
Magyarországon először alkalmaztak onkológiai beteg gyerekeknél olyan műtéti eljárást, ahol a beavatkozást megelőzően egy VR-szemüvegen keresztül virtuálisan megjelenítették a daganatot és annak környezetét, ezzel pontos képet kapva a tumor elhelyezkedéséről és a környező erek állapotáról.
Csehország lakossága tavaly 10,83 millióról 10,9 millióra emelkedett - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal szerdán Prágában.
A idei PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál tavaszi rendezvényén többek között a Boldogságmutató című regényével világhírűvé vált portugál David Machado, a komoly gyerekkönyvek szerzőjeként ismert olasz Davide Calí, valamint a holland Milo Van Bokkum írókkal találkozhat a közönség.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Februárban az egy évvel korábbinál 28 százalékkal több, 77 800 személygépkocsi cserélt gazdát, ezáltal megdőlt a havi forgalomra vonatkozó 76 ezres rekord, amit 2022 márciusában állított be a piac - közölte a DataHouse adatai alapján a JóAutók.hu portál szerdán az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A csok plusz igénybevételének feltételeire hívja fel a figyelmet a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt., kiemelve közülük, hogy fiatal pároknak a hiteligénylést még a vállalt gyerek születése előtt el kell intézniük.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Hivatali visszaélés és hamis magánokirat felhasználása miatt emeltek vádat egy baranyai falu polgármestere ellen, amiért rendszeresen hamisan igazolta egy nő közfoglalkoztatását - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Tizennégy hónapos tesztidőszak után folytatódik az újszülöttek és csecsemők SMA-szűrése, a költségvetés e célra idén 450 millió forintot biztosít - jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár szerdán a Bethesda Gyermekkórházban.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szervezésében doppingellenes tájékoztatót tartott kedden a párizsi olimpiára készülő magyar küldöttség tagjainak a Nemzeti Doppingellenes Szervezet (HUNADO) képviseletében Tiszeker Ágnes.
Mire számíthatsz a csillagjegyed alapján?
Több éremmel zárta a magyar erőemelő-válogatott a horvátországi Európa-bajnokságot.