A Színház- és Filmművészeti Egyetem Csokonai Vitéz Mihály előtt tiszteleg

Konferenciával, könyv- és színházi bemutatóval, valamint versmaratonnal tiszteleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem a 250 évvel ezelőtt született Csokonai Vitéz Mihály, a felvilágosodáskori irodalom egyik legjelentősebb költője előtt november 15. és 17. között Debrecenben.

Az EU fél évvel meghosszabbította a Venezuelával szembeni a szankciókat

Az Európai Unió kivételesen egy év helyett csak hat hónappal, 2024. május 14-ig hosszabbította meg a Venezuelával szemben 2017 őszén bevezetett büntetőintézkedések hatályát - közölte az Európai Unió Tanácsa hétfőn.

Jóváhagyta programnyilatkozatát Robert Fico kabinetje

Jóváhagyta programnyilatkozatát hétfői ülésén az új pozsonyi kormány - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. Robert Fico kabinetje korábbi közlés szerint várhatóan már ezen a héten a törvényhozás elé terjeszti a dokumentumot, ily módon kérve bizalmat a parlamentben.

Gyopáros Alpár: tízmilliárdos keretösszeggel új pályázati kiírás jelent meg a Magyar falu programban

Új pályázati kiírás jelent meg a Magyar falu programban, tízmilliárd forint keretösszeggel - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten.
2024-es rúnahoroszkóp

2024-es rúnahoroszkóp

A csillagjegyed alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Rendteremtést sürget a követeléskezelőknél a Mi Hazánk

Rendteremtést sürgetett a követeléskezelőknél hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Fiszter Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom végrehajtási és hitelügyi szakpolitikusa.

Pénteken kezdődik a budapesti Szent István téren a karácsonyi vásár

Pénteken nyit az Advent Bazilika elnevezésű karácsonyi vásár, amelyen megújult ünnepi fénydekoráció, multimédia-kiállítás, zenei produkciók, 12 méteres karácsonyfa, fényfestés, jégpálya, kézműves és gasztronómiai kiállítók várják az érdeklődőket Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren.

NMHH: számos apróságra kell figyelni az év végi online vásárlásoknál

Számos apróságra kell figyelni a Black Friday és karácsonyi online vásárlásoknál - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) miután összegyűjtötte az online vásárlással és a csomagkézbesítéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Fülöp Attila: a szociális munkának közösségmegtartó ereje is van

A szociális munkának közösségmegtartó ereje van, és a másik emberbe vetett feltétlen bizalom is az élet építőkockája - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a szociális munka napja alkalmából tartott elismerések átadásán hétfőn Budapesten.

Alapjogokért Központ: a magyar jobboldal szuverenista és demokrata

Orbán Viktor miniszterelnök hétfői nyilatkozatával megerősítette a nemzeti erők egyik alapvetését, amely szerint az ország szuverenitását - a magyar jobboldalon kívül - senki nem fogja megvédeni, sőt, minden külső erő folyamatosan ostromolni fogja azt.

A szállodai szobájából hurcoltak a hadseregbe egy buszsofőrt Kárpátalján

Katonák és rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közös akció keretében erőszakkal mozgósítottak hadköteles férfiakat Ungvár egyik hostelében, közöttük egy buszsofőrt is, aki Vinnicjából szállított gyerekeket a korosztályos tekvondó országos bajnokságra.

Szerb belügyminiszter: a legfontosabb a szervezett bűnbandák felkutatása

A legfontosabb feladat az embercsempészettel foglalkozó, szervezett bűnbandák felkutatása, mert ezzel lehet elvágni az illegális bevándorlók csempészetével foglalkozó szervezeti láncok legfontosabb karikáját - hangsúlyozta Bratislav Gasic szerb belügyminiszter Horgoson.