Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Júliustól sűrűbben közlekednek a buszok a 100E Repülőtéri Expressz vonalán - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Nehéz helyzetbe kerülhetnek a magyar kulturális fesztiválok a rendezvények támogatására szolgáló források drasztikus csökkentése miatt - közölte a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ) új elnöksége kedden az MTI-vel.
A legutóbb a Pénzügyőr férfi röplabdacsapatánál dolgozó Jókay Zoltán öt év után visszatér a női vonalra, és a Szent Benedek RA utánpótlás szakmai vezetője lesz.
A kétkamarás román parlament együttes üléseire is kiterjesztették kedden azt a szabályzatszigorítást, amelyet tavaly februárban a bukaresti képviselőház fogadott el a botrányok megfékezésének érdekében.
Szerző: Ancsy
itt:
Ezoterikus hírek
Egyperces szertartások, amelyek pénteken, növő hold idején a leghatásosabbak.
Kezdetét veszi kedden a Gyulai Várfürdő főépületének átalakítása és bővítése mintegy egymilliárd forintból - közölte az önkormányzat közleményben az MTI-vel.
Salgótarján önkormányzatának közgyűlése támogatta az ügyvezető igazgató kérését, így 2023. június 30-án távozik a Zenthe Ferenc Színháztól Simon Lajos, a színház alapító igazgatója - tájékoztatta az MTI-t kedden a színház.
Babos Tímea kikapott kedden a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének első fordulójában.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Orbán Viktor miniszterelnökkel közölt interjút kedden a Bild című német lap a hírportálján Putyin stabil címmel.
A sport összetartó szerepét hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Speciális Olimpia Nyári Világjátékokról hazatért magyar küldöttség keddi ünnepélyes fogadásán. Berlinben a 77 magyar versenyző 74 érmet (32, 26, 16) szerzett.
Kropkó Márta a 15., Sárszegi Noémi pedig a 31. helyet szerezte meg a nők normál távú számában kedden az Európa Játékok krakkói triatlonversenyén.