Szerző: Ancsy
itt:
18+, Ezoterikus hírek
Három történet, amely állítólag átok miatt következhetett be.
Legtöbbször utazási helyszínek, utazással kapcsolatos élmények szerepelnek a magyarok bakancslistájának élén, ugyanakkor a pénz, a család és az egészség is előkelő helyet foglal el a leginkább vágyott célok között.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
Németország további 1,4 milliárd dollárral támogatja a holokauszt túlélőit a szövetségi pénzügyminisztérium és a kárpótlási igényeket Németországgal szemben érvényesítő nemzetközi civil szervezet, a Jewish Claims Conference (JCC) csütörtökön ismertetett megállapodása szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,12 pontos csökkenéssel, 49 959,45 ponton nyitott csütörtökön.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Megújítja a Belügyminisztérium az országos jármű-nyilvántartási rendszert, ezért pénteken az ország összes kormányablakában, okmányirodájában és a gépjármű ügyintézési pontokon informatikai átállás miatt nem lesz lehetőség a gépjárművekkel kapcsolatos ügyek intézésére.
Az U17-es válogatottat irányító Belvon Attila közös megegyezéssel szerződést bontott a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ).
Bögöly Gyula, a Magyar Röplabda Szövetség május 31-én megválasztott új elnöke összeférhetetlenség miatt csütörtöki (mai) hatállyal lemondott a Fino Kaposvár férfi csapatánál betöltött elnöki tisztségéről.
Iránykereséssel nyithat a tőzsde csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
A férfiaknál címvédő Hajós Artúr és Stréli Bence, valamint a nők között az elmúlt két évben aranyérmes páros még aktív tagja, Villám Lilla is ott lesz a mezőnyben péntektől vasárnapig Tatán a strandröplabda országos bajnokság első mesterversenyén.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, és trendhiány jellemezte a térségben még nyitva tartó piacokat is.
Jogsértőnek ítélte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a HírTV március 26-án adásba került Sajtóklub című műsorszámát.