Heti horoszkóp (március 16. – március 22.)

Heti horoszkóp (március 16. – március 22.)

Erre számíthatsz a napokban.

A légutakat megfertőző gombák ellen fejlesztenek mRNS-alapú terápiás megoldást az SZTE-n

Az emberi légutakat és a tüdőt fertőző fonalas gombák ellen fejlesztenek új megelőző és terápiás eljárásokat az mRNS-technológia felhasználásával a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).

Az erdő és az ember kapcsolata áll a MOME idei kreatív pályázatának középpontjában

Hatodik alkalommal hirdeti meg Ugrás a jövőbe című alkotópályázatát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) a 7-10. osztályos diákok számára, az idei pályázat középpontjában az erdő és az ember kapcsolata áll.
Ingyenes nyaralást lehet nyerni Finnországba

Ingyenes nyaralást lehet nyerni Finnországba

Március 29-ig kell beadni a pályázatot.

Az EU Tanácsa betiltaná az intim tartalmak MI-vel történő előállítását

Az Európai Unió Tanácsa pénteken elfogadta tárgyalási álláspontját a mesterséges intelligenciára (MI) vonatkozó egyes szabályok egyszerűsítéséről szóló javaslatról.

A balkáni kém című kultikus művet mutatja be az Újvidéki Színház

Az egyik leginkább idézett, a volt Jugoszláviában kultikussá vált művet, A balkáni kémet mutatja be az Újvidéki Színház március 27-én, a színházi világnapon.

Leállt a határforgalom a záhonyi közúti határátkelőhelyen

Szünetel a forgalom a záhonyi közúti határátkelőhelyen - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság péntek délután a rendőrség honlapján.

Hankó Balázs állami kitüntetéseket és művészeti díjakat adott át a Pesti Vigadóban

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárral és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral állami elismeréseket és művészeti díjakat adott át.

Hegyi Zsolt: már félszáz tehervonat ment végig a Budapest-Belgrád vasútvonalon

A Budapest-Belgrád (BuBe) vasútvonalon már félszáz tehervonat ment végig, az ötvenedik pénteken lépte át a határt - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken közösségi oldalán.

Független biztosítási alkuszok: 400-450 ezer lakásbiztosítást köthetnek újra a márciusi kampányban

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az eddigi tapasztalatok alapján arra számít, hogy a márciusi lakásbiztosítási kampány során az ügyfelek 400-450 ezer lakásbiztosítást cserélnek le vagy dolgoztatnak át.
Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

GVH: megkezdte a fogyasztóknak járó kompenzáció kifizetését az About You

Az About You online divatáru portál üzemeltetője megkezdte a vásárlók kompenzációját a novemberben lezárult versenyhatósági vizsgálatot követően.