Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Uniós támogatással két, egyenként több mint ezer négyzetméteres szinttel bővítették a hódmezővásárhelyi kórházban a szakrendelő épületét, ahol a gyermek- és belgyógyászati osztály működik majd - közölte a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója szerdán.
A katari labdarúgó-világbajnokság fináléjának napján, vasárnap, az MTK Budapest Esport Arénájában rendezik meg a 225 ezer forint összdíjazású 5. K&H e-kupa FIFA23 1v1 bajnokság döntőjét.
Az olimpiai bajnok katari Fares El-Bakh nyerte meg a 102 kilogramm küzdelmeit kedden a bogotai súlyemelő-világbajnokságon.
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Budapesten, a Fővárosi Nagycirkuszban rendezik meg 2023. január 2-án és 3-án az ukrán Yaskrava Arena Dnipra nemzetközi gyermek cirkuszfesztivált.
Szabó Szebasztián bronzérmes 50 méter pillangón.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A városvezetésnek újra a Fővárosi Közgyűlés elé kellett volna hoznia a Horn Gyuláról elnevezett közterület ügyét, hogy a képviselők felülvizsgálhassák azt - mondta Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerdán a Fővárosi Közgyűlés ülésén.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2023-as költségvetését a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
Blutusz - Pop-up néprajz címmel társadalmi aktualitásokra újszerű megközelítésekkel reagáló kiállítás-sorozatot indít a Néprajzi Múzeum.
A Burger King és a Kentucky Fried Chicken (KFC) is megsértette a kereskedelmi törvényt, ugyanis az egyes italkategóriákban nem kínáltak alternatívákat a fogyasztóknak - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerdán az MTI-vel.
Zsidómentő oklevél elnevezésű kitüntetést adtak át a holokauszt idején Magyarországon zsidó társaikat mentő zsidóknak Izraelben.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Több mint ötmilliárd fejlesztési forrást nyert el negyvenöt Bács-Kiskun megyei település közel ötven projektje az európai uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke az MTI-t.
