Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál

A Volánbusz minden évben kiemelt figyelmet fordít a téli felkészülésre, a járműállományt és a közszolgáltatást nyújtó munkavállalókat is felkészítik a megváltozott út- és látási viszonyokra - közölte a Volánbusz Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Schmidt Ádám: 25 millió forintos támogatást kapnak a tehetséges sportolók

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár Tehetség Plusz néven új támogatási rendszer indulását jelentette be, amellyel azoknak a magyar tehetségeknek segítenek, akiknek a sportágából adódóan a felkészülés nagy anyagi terhet jelent.

Áder János nehéz sorsú tehetségeket köszöntött a Millenárison

Áder János korábbi köztársasági elnök 38 nehéz sorsú tehetséges gyereket köszöntött csütörtökön a Millenárison.

A MOME erdőtelepítő programot indít három nemzeti parkkal együttműködve

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) erdőtelepítő programot indít három nemzeti parkkal együttműködve; a programról csütörtökön írták alá a stratégiai megállapodást Budapesten.

Karikó Katalinról nyílt kiállítás a Szegedi Tudományegyetemen

Karikó Katalin Széchenyi-díjas biokémikus, kutatóbiológus, a koronavírus elleni mRNS-alapú oltóanyag egyik fejlesztője beszédet mond a munkásságáról készült szegedi kiállítás megnyitóján 2022. december 8-án.

Uriah Heep-koncert lesz vasárnap a Hungexpón

Az 53 éve alakult Uriah Heep ad koncertet december 11-én vasárnap a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ Plenáris termében.

A fővárosi Fidesz Korányi Dávid juttatásairól kérdezi Karácsony Gergelyt

Levélben fordult a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a főpolgármesterhez, hogy választ kapjon arra, mennyi juttatást kapott Korányi Dávid, Karácsony Gergely volt tanácsadója, az Action for Democracy magyar vezetője.

MSZP: minimum 20 százalékos legyen a januári nyugdíjemelés

Minimum 20 százalékos januári nyugdíjemelést követelt az MSZP alelnöke csütörtökön a magas inflációs adatokra hivatkozva.

Hornung Ágnes: nyolcvan százalékkal emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma

Európai összehasonlításban is kiemelkedő mértékben, nyolcvan százalékkal emelkedett Magyarországon a bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt években - mondta a családokért felelős államtitkár.

Októberben csökkent a chipek értékesítése a világon

Októberben a félvezetők globális értékesítése 2019 decembere óta a legnagyobb mértékben, 4,6 százalékkal, 46,9 milliárd dollárra csökkent a tavaly októberi 49,1 milliárd dollárról - közölte a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA.

Profession.hu: többnyire támogatóak a magyar munkavállalók a megváltozott munkaképességű emberekkel

A magyar munkavállalók majdnem fele dolgozott már együtt megváltozott munkaképességű emberrel és többségében pozitív tapasztalataik vannak a közös munkáról - közölte a Profession.hu a legfrissebb kutatása alapján csütörtökön az MTI-vel.

Világcsúcsot lökött a kínai Li Fa-pin

Lökésben világcsúcsot felállítva mindhárom aranyérmet begyűjtötte a kínai Li Fa-pin a 61 kilogramos férfi kategóriában a bogotái súlyemelő-világbajnokság szerdai versenynapján, amelyen női 49 kilóban Fülöp-szigeteki győztest avattak.