Vegyes mozgás az ázsiai börzéken, Tokióban nem volt kereskedés, emelkedik az olajár

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék indexei hétfőn.

Németországban a vártnál erőteljesebben csökkentek a termelői árak júniusban

Németországban a vártnál jobban csökkentek a termelői árak júniusban havi szinten, míg éves összevetésben lassuló növekedést mértek a statisztikai hivatal (Destatis) hétfői jelentése szerint.
Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Bondár Anna 24 helyet rontott a tenisz-világranglistán

Bondár Anna 24 helyet rontott, így a 97. pozíciót foglalja el a női teniszezők világranglistáján, ahol a top százban ez volt a legnagyobb visszacsúszás.

Vitézy Dávid: három nap alatt több mint 100 ezren töltötték ki a közlekedésbiztonsági kérdőívet

A kormány közlekedésbiztonsági kérdőívét a csütörtöki indulása óta már több mint 100 ezren töltötték ki, mindezt milliárdos állami hirdetések nélkül - írta a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.

BUX: 140 982,02 pont, minimális emelkedés a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,75 pontos emelkedéssel, 140 982,02 ponton nyitott hétfőn.

A Brent ára 90 dollár fölé nőtt hétfő reggel

Meredeken emelkednek az olajárak a nemzetköz piacokon, a Brent nyersolaj hordónkénti ára több mint egy hónap után először haladta meg a 90 dollárt hétfő reggel.

Újabb csúcsot döntött a használtautó-piac az első fél évben

A magyarországi használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi került új tulajdonoshoz az első fél évben, ami 5,8 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban elért rekord - közölte a JóAutók.hu hétfőn az MTI-vel a DataHouse előzetes adatai alapján.

Négymilliárd forintos képzésfejlesztési program zárult az Óbudai Egyetemen

Csaknem négymilliárd forintos támogatásból fejlesztették az Óbudai Egyetem képzéseit, digitális tananyagait és oktatási infrastruktúráját - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.

A magyar nyelv védelmét szolgáló előírások betartását vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság

A magyar nyelv védelmét szolgáló előírások betartását vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság.

Felgyújtott egy rendőrautót egy férfi, vádat emeltek ellene

A Budakörnyéki Járási Ügyészség minősített rongálás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt egy parkoló személygépkocsit gyújtott fel - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
Tájfun- és árvízszimulációval készítik fel a lakosságot Kínában

Tájfun- és árvízszimulációval készítik fel a lakosságot Kínában

A világ első, tájfunokat szimuláló képzési központja működik a kelet-kínai Hangcsouban, ahol mesterséges viharok és villámárvizek segítségével készítik fel a lakosságot a szélsőséges időjárási helyzetekre - jelentette hétfőn a kínai állami média.