Meghalt egy férfi a Deseda tóban

Megtalálták a Kaposvárhoz közeli Deseda tóban eltűnt férfi holttestét - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel szerdán.

Leváltották a NAV két vezetőjét

Két vezetőjének megbízatását is visszavonta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - értesült a hvg360, az MTI megkeresésére a NAV közölte, a felmentés a hivatal bűnügyi főigazgatóságán dolgozó bűnügyi főigazgató-helyettesére és a központi nyomozó főosztály főosztályvezetőjére vonatkozik.

Súlyosabb büntetést indítványoz az ügyészség a haragosait elgázoló pécsi ámokfutóra

Az első fokon kiszabott kilenc év fegyházbüntetés súlyosítását indítványozta Pécsi Fellebbviteli Főügyészség annak a férfinak az ügyében, aki a járdán ütötte el gépkocsival haragosait.

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje is indul a palicsi filmfesztivál fődíjáért

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje is indul a palicsi filmfesztivál fődíjáért július 18-22. között - olvasható a rendezvény honlapján szerdán közzétett programban.

MNB: a bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán tavaly év vége óta él a törvényi előírás, miszerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel.

Vitézy Dávid: a mai kor legfenntarthatóbb közlekedése a vasút

A mai kor legfenntarthatóbb közlekedési eszköze a vasút - hangsúlyozta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán a magyar vasút fennállásának 180. évfordulója alkalmából rendezett koszorúzási ünnepségen a Nyugati pályaudvaron.

Az EU 2028-ig meghosszabbítja a menekülteknek járó védelmet

Az Európai Unió Tanácsa írásbeli eljárás útján megállapodott az ukrajnai háborús menekülteknek biztosított ideiglenes védelem további egyéves meghosszabbításáról 2028. március 4-ig - tájékoztatott az uniós tanács szerdán.

Több mint 113 ezer látogató tekintette meg az Attila-kiállítást

Több mint 113 ezer látogató váltott jegyet a Magyar Nemzeti Múzeum július 12-én lezárult Attila-kiállítására kevesebb mint hat hónap alatt - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

Használtautó.hu-KSH: fellenülést és minőségi javulást mutat a használtautó-piac júniusban

Fellendülést hozott június a hazai használtautó-piacon.

Sokakat evakuáltak mérgező vegyi anyag szivárgása miatt az antwerpeni kikötőben

Azonosítatlan vegyi anyag szivárgása miatt 130 kikötői munkást evakuáltak az antwerpeni kikötőben, egy konténerhajó tartálya kigyulladt, a hajóforgalmat a kikötőben felfüggesztették - tájékoztatott az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán szerdán.
Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Újra külföldiek tanulhatnak magyarul a PTE nyári egyetemén

A hagyományokat folytatva idén nyáron is megtartja a magyart idegen nyelvként oktató kurzusát a Pécsi Tudományegyetem (PTE).