Rétvári Bence: fontosak a szűrőprogramok a betegségek korai felismerésében

Az ingyenes lakossági szűrőprogramok célja az elkerülhető, az életmódváltással megelőzhető, illetve korai stádiumban sikeresen gyógyítható betegségek mielőbbi felismerése - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Digiméter 2023: a digitalizáció a szervezetről és nem a technológiáról szól

A vállalati digitalizáció csak látszólag szól a technológiáról, valójában a technológia alkalmazásának képessége, ami elsősorban a cégvezetőn, a szervezeti kultúrán és a jól definiált folyamatokon múlik - derül ki a Digiméter 2023 kutatásából, amelyet csütörtökön küldtek az MTI-nek.

Korrupcióval vádolnak egy fővárosi kormánytisztviselőt

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával vádolja a Budapest Főváros Kormányhivatalának egyik kormánytisztviselőjét - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön a honlapján.

Negyeddöntős a női párbajtőrtőrcsapat

A spanyolok legyőzésével negyeddöntőbe jutott a magyar női párbajtőrcsapat csütörtökön Krakkóban az Európa Játékokon.

A keletnémetek többsége elégedetlen a demokráciával

Elégedetlen a demokráciával a Németország keleti részén, a volt NDK területén élők többsége - mutatta ki a lipcsei egyetem demokráciakutató intézetének új felmérése, amelyet csütörtökön ismertettek német lapok.

Csökkent a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 41,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 76,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

A magyar válogatott 36., Argentína az élen

A magyar válogatott három helyet rontva 36. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

Öt-hat éremre számítanak a magyar kick-boxosok

A multisport eseményen első alkalommal programra kerülő kick-box versenyszámaiban öt-hat éremmel, köztük aranyéremmel lenne elégedett Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke a krakkói központú Európa Játékokon.

Megjelent az Integritás Hatóság tavalyi évről szóló jelentése

Bemutatták az Integritás Hatóság 2022-es évről szóló jelentését csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hatodik a női összetett puskás csapat

A Dénes Eszter, Lovász Dorina, Mészáros Eszter összeállítású magyar csapat hatodik helyen végzett a nők kisöbű szabadpuska összetett számában csütörtökön az Európa Játékok Wroclawban zajló sportlövő versenyén.

Adminisztratív hiba miatt nem indul az előolimpián két magyar vitorlázó

Adminisztratív hiba miatt nem indulhat a 2024-es, párizsi olimpia vitorlázó tesztversenyén az ILCA (korábbi Laser) hajóosztályban versenyző Vadnai Jonatán és Érdi Mária.

Orosz játékost igazolt a DEAC

Az Erste Ligában szereplő DEAC jégkorongcsapatánál folytatja pályafutását az orosz Anton Vasziljev.