Vasárnap rendezik az évadnyitó maratoni kajak-kenu Vígh Sándor Emlékversenyt Kaposváron, ahol a felnőtt és utánpótlás versenyzők is tesztelhetik formájukat.
Szerző: Ancsy
itt:
Havi Horoszkóp
A csillagjegyed alapján kiderül, hogy mire számíthatsz a tavasz utolsó havában.
A szövetséges országok szinte az összes ígért harci járművet átadták Ukrajnának, az ország most rendelkezik a területei visszafoglalásához szükséges katonai képességekkel - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A jogérvényesülésért felelős biztos szerdai tájékoztatása alapján a kormány kezdeményezte az Európai Bizottsággal egyeztetett igazságügyi csomag benyújtását az Országgyűlésnek - írta az igazságügyi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Szerző: Ancsy
itt:
Informatika
A cégcsoportok vagy nagyvállalatok menedzsmentjét pénzügyi és jogi területen segítő üzleti intelligencia-alapú döntéstámogató rendszert fejlesztett a Talentis Consulting Zrt. a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóinak közreműködésével.
Grieg, Janácek, Balogh Máté és J.S. Bach tánctételeiből játszik az Anima Musicae Kamarazenekar május 5-én az Óbudai Társaskörben a Capriccioso-bérlet harmadik, egyben utolsó hangversenyén - közölte az MTI-vel csütörtökön az Óbudai Társaskör.
Távozik posztjáról Magyar Bianka, a TFSE-MTK női kosárlabdacsapatának vezetőedzője, aki az Egyesült Államokban szeretné folytatni pályafutását.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Kocsis Krisztián roma származású neurobiológus tanácsadóként csatlakozott a Párbeszédhez - jelentették be az ellenzéki párt politikusai csütörtöki, Brüsszelben felvett, online közvetített sajtótájékoztatójukon.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Áprilisban az euróövezetben a vártnál kevésbé javult a gazdasági hangulatindex, míg a fogyasztói hangulat az egy hete közölt előzetes adatokkal összhangban javult - derült ki az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön kiadott felméréséből.
Hétfőn rendezik az Újpest-Ferencváros rangadót a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában.
Átadták a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének (DélKerTÉSZ) új, 10 ezer négyzetméteres komplex logisztikai központját csütörtökön Szentesen, amely 2,7 milliárd forintból épült meg.
Az energiaválságból való kiút csak piaci alapon történhet meg, előbb vagy utóbb vissza kell térni a piaci normákhoz - mondta a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a vállalat csütörtöki budapesti közgyűlésén.