Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki tavaly júniusban, bódult állapotban, száguldozva elmenekült az igazoltató rendőrök elől, pár hétre rá pedig két közúti balesetet is okozott, és mindkét helyszínről elmenekült - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-t.
A közösségi médiában indított akcióval hívja fel a figyelmet például az Elf Bar veszélyeire a Dohányzás Fókuszpont - mondta a Belügyminisztériumhoz tartozó szervezet vezetője pénteken az M1 aktuális csatornán.
Ismerd meg jobban önmagad!
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Vegyesen, többségében indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon az előző napi vegyes zárás után.
Szombaton rendezik a V4 nemzetközi országúti kerékpárverseny magyar szakaszát.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 161,41 pontos csökkenéssel, 41 868,90 ponton nyitott pénteken.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park megalapításának 25 éves évfordulóját ünnepli, amely korábbi tájvédelmi körzetek összeolvadásából jött létre 1997-ben a Balaton északi partján a Tihanyi-félszigettől a Kis-Balatonig - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleményében.
Elgázolt egy kerékpárost egy személyautó a Balmazújváros és Hajdúnánás közötti úton péntek reggel, a biciklis a helyszínen életét vesztette - tájékoztatott a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Szerző: Ancsy
itt:
toto-lotto-keno
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők.
Kisebb negatív korrekció jöhet pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kereskedésében.
Szerző: Ancsy
itt:
Ezoterikus hírek
Válassz egy lapot az alábbiak közül a neked szóló jóslatért!
