A szokásos napokon szállítják a szemetet a fővárosban az ünnepek alatt

A karácsonyi és a szilveszteri időszakban is a szokásos, a napnak megfelelő program szerint szállítják a szemetet a fővárosban - közölte az MTI-vel a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió.

Balesetek miatt lezárták az M5-ös autópályát a határ felé Balástyánál

Több közlekedési baleset miatt lezárták az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalát Balástya közelében péntek délelőtt - közölte a rendőrség honlapján.

Kormányszóvivő: mindent meg fogunk tenni ezután is, hogy megvédjük a magyar családokat, a nyugdíjasokat és a munkahelyeket

Mindent meg fogunk tenni ezután is, hogy megvédjük a magyar családokat, a nyugdíjasokat és a munkahelyeket - mondta a Facebookon közzétett karácsonyi videójában Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Céges összejövetelen szúrta hátba ismerősét egy férfi Fejér megyében

Céges rendezvényen megkéselte ismerősét a gyanú szerint egy férfi a Fejér megyei Csákváron - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján pénteken.

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.

BUX: 45 511,68 pont, -0,06 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,38 pontos csökkenéssel, 45 511,68 ponton nyitott pénteken.

Gazdaságfejlesztési miniszter: már december 23-án elindul a Széchenyi Kártya Program MAX+

Már december 23-án elindul a Széchenyi Kártya Program MAX+ - közölte a gazdaságfejlesztési miniszter az MTI-vel pénteken.

ORFK: csaknem tizenháromezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön

Az ukrán-magyar határszakaszon 7997-en léptek be Magyarország területére csütörtökön, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4806-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-t.

Bizonytalanul kezdődhet a kereskedés

Bizonytalanul kezdődhet a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a részvényindex várhatóan csökkenéssel nyit majd - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Netrisk: a karácsony nagyobb figyelmet követel az ünneplőktől

A karácsonyi szezon nagyobb figyelmet, óvatosságot követel az ünneplőktől, hiszen a karácsonyfák és adventi koszorúk fokozott tűzveszélyt jelentenek, a karácsonyfatűz gyorsan pusztít, a lángok a pár perc alatt leégő fáról a lakás többi részére is átterjedhetnek.

Hivatalos totónyeremények

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 51. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők.

Csökkent a világ acéltermelése novemberben

Több mint 2,5 százalékkal csökkent a világ acéltermelése novemberben az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a World Steel Association (WSA) adatai szerint.