Elemzők: stabilan a válság előtti szinten áll a foglalkoztatás

A munkaerőpiac stabilan visszatért a járvány kitörése előtti magas foglalkoztatási szinthez - állapították meg a legfrissebb adatok alapján az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Új turisztikai attrakciók az Aquincumi Múzeumban és Óbudán

Elindult a BTM Aquincumi Múzeum és a III. kerületi önkormányzat együttműködésében, az Európai Unió 385,13 millió forintos, nem visszatérítendő támogatásával megvalósuló, Az óbuda-aquincumi római limesszakasz örökségének komplex turisztikai célú hasznosítása című projekt kivitelezése.

Fülöp Attila: vállalhatatlan és romboló hatású Márki-Zay kijelentése

Megrettentő, vállalhatatlan és tragikusan romboló hatású Márki-Zay Péternek, a baloldali pártok kormányfőjelöltjének a fogyatékkal élő embereket érintő vasárnapi kijelentése - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára.

A DSM-mel már kilenc WorldTeam részvétele biztos

A holland DSM is jelezte részvételét a májusi magyar kerékpáros körversenyen, a Tour de Hongrie-n, amelyen így már rekordot jelentő kilenc WorldTeam-csapat indul.

Ellenzék: a kormány multinacionális nagyvállalatoknak szolgáltatja ki a helyi közösségeket

A kormány a multinacionális nagyvállalatok profitérdekeinek szolgáltatja ki a helyi közösségek nyugalmát, egészségét, biztonságát - jelentette ki a Párbeszéd elnökségi tagja.

Ellenzéki politikusok: változtatni kell a jegybank működésén

A fiskális és monetáris politika megújítását, valamint a magyar emberek és Magyarország érdekeinek megfelelően működő Magyar Nemzeti Bankot (MNB) ígértek ellenzéki politikusok csütörtökön sajtótájékoztatón ellenzéki választási győzelem esetére.

ITM: március 16-tól megújul a Digitális Jólét Alapcsomag

Március 16-tól megújul a Digitális Jólét Alapcsomag: a kedvezményes internet-előfizetésnél az elérhető maximális letöltési sebességet 4 megabitről 30 megabitre, a garantált letöltési sebességet pedig 1 megabitről 7,5 megabitre emelték.

A vörös hegedű című film melódiái is felcsendülnek a Pannon Filharmonikusok budapesti és pécsi koncertjein

Elina Vähälä finn hegedűművész közreműködésével John Corigliano hegedűversenyét, valamint Bernstein és Dohnányi szerzeményeit adják elő Bogányi Tibor vezényletével a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) muzsikusai Budapesten és Pécsen a hétvégén.

Novák Katalin: tettekre készülök, nem gesztusokra

Tettekre készülők, nem gesztusokra - nyilatkozta a kormánypártok államfőjelöltje a Mandiner című hetilap csütörtökön megjelent számában.

Nyílt napot tart a Gyermekvasút vasárnap

Nyílt napot tart a Gyermekvasút vasárnap a Széchenyi-hegyi végállomáson - olvasható a MÁV Zrt. által csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A Telenor márciustól Yettel néven folytatja működését

Márciustól nevet változtat a Telenor Magyarország Zrt.: a cseh PPF befektetői csoport tulajdonában álló mobiltársaság új neve Yettel Magyarország Zrt.lesz - jelentette be Peter Gazik vezérigazgató csütörtökön Budapesten.

A lengyel elnök aláírta az üzemanyagok, az élelmiszerek és a földgáz áfájának csökkentéséről szóló törvényt

Andrzej Duda lengyel elnök aláírta azt a törvényt, amelynek értelmében február 1-jétől július végéig csökkentik egyebek között az üzemanyagok, az élelmiszerek és a földgáz áfáját - közölte szerda éjjel az államfői hivatal.