Az angol labdarúgás első öt osztályának 116 csapata közül már csak a Tottenham Hotspur nem nyert bajnoki mérkőzést a mostani szezonban.
A fölöttünk elsuhanó időről, múltról és jelenről szól Mart Kivastik észt író Lépcső a mennybe című önéletrajzi ihletésű regénye, amelynek születéséről a szerző beszélt az MTI-nek a Millenárison vasárnap este zárult 15. Margó Irodalmi Fesztiválon.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Vádat emelt egy 25 éves török férfi ellen a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség az áprilisi, két ember halálát okozó közúti veszélyeztetés ügyében.
Öt, napelem-kivitelezéssel foglalkozó vállalkozást marasztalt el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összejátszás miatt, a versenyhatóság vizsgálata szerint 27 pályázat esetében tanúsítottak versenykorlátozó magatartást.
Szerző: Ancsy
itt:
Technika-informatika
Az egyedül élők biztonságát felügyelő érzékelőktől a járást segítő eszközökig egyre több okostechnológiai megoldást alkalmaznak az idősgondozásban Kínában - közölte hétfőn a kínai állami média.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. kivezeti a Díjnet rendszerén keresztüli elektronikus számlaküldést és fizetést.
A hétvégén tartják Tatán az Öreg-tó hagyományos, húzóhálós lehalászását, az eseményt gasztronómiai fesztivál, kézműves- gyermek- és zenei programok kísérik - közölték a szervezők az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
Csehország
Tavaly minden 11. újszülött külföldi állampolgár volt Csehországban - derült ki a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) legújabb demográfiai jelentéséből.
Vértelen forradalomként jellemezte az áprilisi országgyűlési választásokat, az azóta történt és ma is zajló eseményeket a köztársasági elnök a Válasz Online-nak adott, hétfőn megjelent interjúban.
Iskolafejlesztési programot indít a kormány 2027-ben - jelentette be az oktatási és gyermekügyi miniszter hétfőn a Facebook-oldalán.
Ötvenmillió forint magánadományból, csaknem 100 magánszemély és 20 vállalkozás összefogásából nyit tanodát a Tanulj, Tesó! Alapítvány a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Ormosbányán - közölte a szervezet az MTI-vel.
Több mint 730 ezer személyautó cserélt gazdát a magyar használtautó-piacon az idei első három negyedévben, míg az előző év első kilenc hónapjában 695 600 átírást regisztráltak.