Növekvő optimizmussal tekintenek a jövőbe saját cégeik kilátásait illetően a világ legnagyobb vállalatainak vezérigazgatói, akiknek 60 százaléka a járvány okozta bizonytalanság elhúzódása ellenére bízik a világgazdaság és saját cége fellendülésében a következő három évben.
Ha az internetsebesség rendszeresen elmarad a szolgáltató által garantált értékektől, érdemes a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mérőszolgálatához fordulni.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az idén is ötmilliárd forintos keretre pályázhattak az önkormányzatok a szociális tüzelőanyag-programban, a lehetőséggel 2351 település élt - ismertette szerdán Dányban a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára.
A horoszkóp szerint kire hasonlítasz a Netflix legújabb sikersorozatának figurái közül?
Nagyon magas szintű technológiával és tapasztalattal rendelkezik Magyarország a vízgazdálkodás területén - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a 9. Vízügyi Világfórum (World Water Forum) közép-ázsiai regionális előkészítő rendezvényén.
Csütörtökön éppen a jövő évi olimpiának otthont adó Pekingben megkezdődik a rövidpályás gyorskorcsolyázók négyállomásos világkupa-sorozata, amely egyben ötkarikás selejtező is.
Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
A zöld átmenet, a tiszta energiára való átállás nemcsak bolygónk, hanem gazdaságunk számára is létfontosságú, mert csak így válhatunk ellenállóvá az energiaár-sokkokkal szemben - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülésén.
Magyarország kormányának elkötelezett célja, hogy a "Megújuló vidék, megújuló agrárium" program keretében megerősítse a vidéki térségek gazdaságát, a program legújabb állomásaként megjelent a Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása elnevezésű pályázati kiírás.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Két és fél év börtönre ítélte a Fonyódi Járásbíróság nem jogerősen azt a labdarúgót, aki 2020 októberében vizespalackkal fejbe dobott egy szurkolót, aki emiatt az egyik szemére megvakult - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
A budapesti panellakások négyzetméter ára átlagosan 560 ezer forint - közölte a Duna House szerdán az MTI-vel.
Kezdődik a szelídgesztenye szezon - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerdán az MTI-nek eljuttatott közleményben.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A koronavírus-járvány miatt az emberek életének, egészségének védelmét, illetve a munkahelyek megőrzését és a megszűnő munkahelyek pótlását szolgáló intézkedések finanszírozásának biztosított elsőbbséget a kormány 2020-ban - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.