Nyilvánossá vált a 7. Budapest International Documentary Festival (BIDF) versenyprogramja: ebben az évben 30 film száll versenybe március 1-je és 7. között.
A magyar munkaerőpiac ellenálló volt a koronavírus-járvány őszi, második hullámának elején - kommentálták a KSH legfrissebb adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Vádat emelt a Szekszárdi Járási Ügyészség egy tamási férfi ellen, aki fia segítségével megkötözte korábbi élettársát, és bántalmazta annak partnerét - közölte a Tolna Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Zöld Busz Projektiroda elektromos buszok megvásárlását támogató kiírásának első körében 2021. január 4. és február 4. között várják a pályázatokat - közölte kedden a minisztérium.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Központi Nyomozó Főügyészség többszörösen minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik korábbi igazgatóhelyettese és három társa ellen.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Börtönbüntetést javasol az ügyészség a Ráday utcai kollégium felgyújtása ügyében; a két évvel ezelőtti tűzeset következtében egy ember meghalt.
Hongkong kész megfontolni az igazságügyi reformokat sürgető felhívásokat, ám a reformok alapja nem lehet az, hogy valakinek nem tetszenek a bíróság határozatai - jelentette ki Geoffrey Ma, a hongkongi legfelsőbb bíróság elnöke.
Szerző: Ancsy
itt:
Ezoterikus hírek
Ha nem vagy allergiás, akkor használd a tíz olaj bármelyikét!
Meghosszabbította szerződését Nik Henigman, a MOL-Pick Szeged szlovén válogatott kézilabdázója.
Az iráni atomalku betartására szólította a feleket Peking kedden, egy nappal az után az iráni bejelentés után, mely szerint Irán újrakezdte a 20 százalékos dúsítású urán előállítását.
Hatvanhét évesen elhunyt Bob Brett, legendás ausztrál edző, aki olyan teniszezőkkel dolgozott karrierje során, mint Boris Becker, Mats Wilander vagy Goran Ivanisevic.
Ismét közel 4,5 millióan dolgoznak Magyarországon, a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek következtében sikerült egészséges szinten tartani a foglalkoztatottsági rátát, amelyet jól mutat, hogy egy hónap alatt 45 ezerrel többen álltak munkába.
