A honfoglalás, a reformáció és a dualizmus is szerepelt a szerdai történelem érettségi feladatsorában – írta az Eduline.hu.
Szerződtette a válogatott feladó Kiss Nórát a Békéscsaba női röplabdacsapata.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Jelentősen nőtt az új energiafelhasználású járművek (NEV) hosszú távú használata Kínában a május elsejei ötnapos ünnep alatt, amit a töltőinfrastruktúra gyors bővülése és az akkumulátortechnológia fejlődése is támogatott - derül ki a kínai állami hírügynökség szerdai jelentéséből.
Országgyűlési feladataira hivatkozva lemondott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke.
Szerző: Ancsy
itt:
csalások - átverések
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy budapesti férfi ellen, aki valótlan online hirdetésekkel 181 embert károsított meg összesen mintegy 2 millió forinttal - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség az MTI-vel szerdán.
Szerző: Ancsy
itt:
fogyasztóvédelem
Reformételeket készítő és forgalmazó vendéglátóipari létesítményeket ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalok közreműködésével.
Márciusban az ipari termelés volumene 6,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 3,7 százalékkal emelkedett.
A első negyedévben 2821 új lakás épült, 4,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsaba 1912 Előre SE vezetősége közös megegyezéssel szerződést bontott Csató Sándor vezetőedzővel.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
A Pest Vármegyei Főügyészség emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki volt barátnője megölésére készült.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
A vizsgaidőszakban barátságos terápiás kutyákkal és meghosszabbított nyitvatartással segítik a hallgatókat az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltárban.
Lezuhant egy M18 Dromader típusú tűzoltó repülőgép a kelet-lengyelországi Lublini vajdaságban keletkezett, mintegy 250 hektárnyi területre kiterjedt erdőtűz oltásakor, a pilóta meghalt - közölte a lengyel rendőrség kedd este az X-en.