Báresten emlékeznek Cziffra György zongoraművészre Budapesten

Az 1920-as, 30-as és 40 -es évek hangulatát felidézve emlékeznek Cziffra György zongoraművészre csütörtökön a MOM Kulturális Központban Budapesten - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői adásában.

MEKH: Magyarország exportálni is tudott áprilisban villamosenergiát

A naperőművek súlya a villamosenergia termelésen belül áprilisban 8 százalék volt, a magas naperőművi termelés időszaka alatt április elején Magyarország exportálni is tudott villamosenergiát - tette közzé elemzésében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn.

Kormányszóvivő: a járvány csak azoknak ér véget, akik beoltatták magukat

A koronavírus-járvány csak azoknak ér véget, akik beoltatták magukat - hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szombaton rendezik meg a Verbunk napját a Kárpát-medencében

A Hagyományok Háza első alkalommal rendezi meg szombaton a Verbunk napját.

Váratlanul csökkentek a német feldolgozóipari megrendelések áprilisban

A várt növekedés helyett csökkentek áprilisban a német feldolgozóipari megrendelések a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése alapján.

Vádat emeltek egy az udvarán roncsokat tároló férfi ellen Baján

A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség egy sükösdi férfi ellen, aki az udvarán veszélyes hulladék keletkezésével is járó módon roncsautókat tárolt és bontott - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Ruszin-Szendi Romulusz: a magyar emberek számíthatnak a magyar katonákra

A magyar emberek a migrációs helyzetben és a koronavírus idején is számíthatnak a magyar katonákra, nem kell tőlük félni akkor sem, ha fegyverrel vannak az utcán, nekik az a dolguk, hogy garantálják a biztonságot.

Az észak-macedón és a boszniai állampolgárok is ingyen kaphatnak oltást Szerbiában

Ingyen és bármiféle nehézség nélkül kaphatják meg a koronavírus ellen Szerbiában elérhető oltóanyagokat Bosznia-Hercegovina és Észak-Macedónia állampolgárai - jelentette a szerbiai közszolgálati televízió hétfőn.

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

London kivételével indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.

Meghalt 12 beteg, 81-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Meghalt 12 idős, krónikus beteg, és újabb 81 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 5 261 781 embert oltottak be Magyarországon, közülük 3 994 595-en már a második adag vakcinát is megkapták.

BUX: 48 282,30 pont, minimális emelkedés a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,16 pontos emelkedéssel, 48 282,30 ponton nyitott hétfőn.

Elektronikus számlára térhetnek át az NHKV ügyfelei

Csatlakozott a Díjnet rendszeréhez az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.), így megközelítőleg 3,1 millió ügyfele számára júniustól elérhető az elektronikus számla (e-számla) szolgáltatás.