Mezőgazdasági ösztöndíjpályázatot hirdetett meg a K&H

Az idén is meghirdette A fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot a K&H Bank Zrt. - közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.

Német belügyminiszter: meg kell akadályozni az irreguláris migráció felerősödését

Eredményes Németország migrációs és menekültügyi politikája, de további intézkedéseket is tenni kell, hogy ne erősödjék fel ismét az irreguláris migráció - jelentette ki Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter egy kedden ismertetett nyilatkozatában.

Nagy István: időben visszataláltunk a vidék gyökereihez

Magyarország azért tudta átvészelni a koronavírus-járvány nehézségeit, mert "időben visszataláltunk a vidék gyökereihez" - mondta az agrárminiszter a baranyai Somberekben kedden.

Kiállta a bizalmi szavazást a szlovák igazságügyminiszter

Az előzetes várakozásoknak megfelelően kiállta a bizalmi szavazást és így továbbra is posztján maradhat Mária Kolíková szlovák igazságügyi miniszter, akinek maradásáról hétfőn késő éjjelbe nyúló ülésén döntött a pozsonyi törvényhozás - jelentette a TASR közszolgálati hírügynökség.

A beoltottak Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról tárgyaltak a külügyminiszterek

A koronavírus ellen beoltott állampolgárok Magyarország és Csehország közötti szabad utazásáról is tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jakub Kulhánek cseh külügyminiszterrel kedden Budapesten.

Fülöp Attila: a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása a segélyből is kiutat kínál

Arányait tekintve több mint kétszer annyi megváltozott munkaképességű ember dolgozik ma Magyarországon, mint tíz évvel ezelőtt, sokan e foglalkoztatási forma segítségével találtak kiutat a segélyből.

Együttműködési megállapodást kötött a GVH és a Nébih

A hatékonyabb együttműködésről megállapodást írt alá Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke és Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke - közölte a két hatóság kedden közös közleményben az MTI-vel.

Ukrajnában tovább csökkent az új betegek száma

Ukrajnában keddre mintegy 2200 új koronavírusos beteget regisztráltak - ez a megelőző napinál több mint hatszázzal kevesebb -, s az előző napival azonos számú, 119 elhunytat jegyeztek fel.

Megkezdte a felkészülést a női vízilabda-válogatott

A Margitszigeten megkezdte a felkészülést a magyar női vízilabda-válogatott a tokiói olimpiára.
Heti angyalhoroszkóp (május 11. – május 17.)

Heti angyalhoroszkóp (május 11. – május 17.)

Neked mit tanácsolnak az angyalok?

A Nap légkörét felmelegítő Alfvén-hullámokat észleltek a kutatók

Egy magyar-olasz vezetésű nemzetközi kutatócsoportnak elsőként sikerült közvetlen megfigyelésekkel torziós mágneses plazmahullámokat felfedeznie a Nap felszínén.

Szinkronúszás: nem jutott döntőbe a magyar páros

A 17. helyen végzett a szinkronúszó párosok szabadgyakorlatának selejtezőjében, így nem jutott be a 12-es döntőbe a Farkas Linda, Hungler Szabina duó a budapesti vizes Európa-bajnokság keddi napján, a Duna Arénában.