Széttartó lehet a hazai részvények mozgása az elemző szerint

Továbbra sem túl kedvező a nemzetközi befektetői hangulat, és a vezető részvények körében a keddihez hasonlóan eltérű irányú elmozdulások várhatók a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán is - írta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében.

Másfél százalékkal csökkent a brit gazdaság teljesítménye az első negyedévben

A szerdán ismertetett első becslés alapján 1,5 százalékkal csökkent a brit hazai össztermék (GDP) értéke az idei első negyedévben, annak ellenére is, hogy márciusban tavaly nyár óta nem mért havi összevetésű növekedést mértek a brit gazdaságban.

Benyújtotta a kormány az uniós helyreállítási alap igénybevételére kidolgozott magyar tervet

Benyújtotta a kormány a Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervet az Európai Bizottságnak kedden este, az uniós helyreállítási alap igénybevételére kidolgozott magyar terv több mint 2500 milliárd forintnyi stratégiai fejlesztési projektet foglal össze a következő hat évre.

Élő tv-sportközvetítések

A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Így lehet köze Venomnak Pókemberhez és a Marvel Moziverzumhoz!

Így lehet köze Venomnak Pókemberhez és a Marvel Moziverzumhoz!

Csak húsvéti tojások, vagy annál többek az apró utalások a Venom 2. - Vérontó első előzetésében?

Gazdag Dániel a Philadelphia Unionba igazolt

A válogatott Gazdag Dániel az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Philadelphia Union csapatához igazolt.

Két izraeli életét vesztette a Gázai övezetből indított rakéták becsapódása nyomán Askelónban

Két izraeli nő életét vesztette a Gázai övezetből indított rakéták becsapódása nyomán Askelónban kedden, Benjamin Netanjahu miniszterelnök súlyos csapást ígért a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezetnek, és türelmet kért az izraeliektől.

A spanyol városi utak 70 százalékán óránkénti 30 kilométeres sebességkorlátozás lépett hatályba

A spanyol városi utak mintegy 70 százalékán óránkénti 30 kilométeres sebességkorlátozás lépett hatályba kedden.

Alapjogokért Központ: az Európai Bizottság nem a polgárok, hanem a saját céljait előtérbe helyezve politizált

Az Alapjogokért Központ úgy látja, hogy az Európai Bizottság (EB) az elmúlt két évben nem azokkal a témákkal foglalkozott, amelyekkel a tagállamok polgárai szerint kellett volna, ehelyett a saját céljait előtérbe helyezve politizált.

Lehoczky Zsuzsát választották a nemzet színészévé

Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészévé a cím jelenlegi birtokosai kedden - közölte a Nemzeti Színház az MTI-vel.

A fotóművészeté a főszerep májusban a MANK oldalain

A fotóművészeté a főszerep májusban a Magyar Alkotóművészeti és Nonprofit Kft. (MANK) oldalain: egy egész hónapon át kiemelten foglalkoznak a fiatal fotográfusok bemutatásával és a kortárs magyar fotóművészet kiemelkedő alakjaival.

Meghalt Demény Attila kolozsvári zeneszerző, operarendező, zongoraművész

Hatvanhat éves korában, súlyos betegség után kedden meghalt Demény Attila Nádasdy Kálmán- és Erkel Ferenc-díjas kolozsvári zeneszerző, operarendező, zongoraművész - adta hírül internetes oldalán a kolozsvári Szabadság napilap.