Sylvester Stallone már nagyon bánja, hogy akciófilmjeiben maga csinálta a kaszkadőrjeleneteket is, mert mint egy interjújában elmondta, nagy árat fizetett érte - számolt be róla szerdán a Variety.com.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
A Miskolci Törvényszék nem jogerősen 17 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, aki 2 évvel ezelőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Novajidrány és Vilmány közötti út mentén megerőszakolt és majdnem megölt egy nőt.
Fenyegető levelet kapott a Budapest XV. kerületében lévő Kontyfa Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Pestújhelyi Általános Iskola - közölte a polgármester csütörtökön a Facebook-oldalán.
Több mint tíz, a hazai gazdaság meghatározó szereplőit képviselő szakmai szervezet közös álláspontja szerint a jelentős adminisztratív terhekkel járó, tervezett vagyonadó hosszú távú fenntarthatósága a nemzetközi tapasztalatok alapján is megkérdőjelezhető.
Az EU-tagállamoknak fokozniuk kell Ukrajna pénzügyi, katonai és egyéb támogatását, mivel számos tagállam továbbra sem tesz eleget ezen a téren - jelentette ki Rob Jetten holland miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben.
Szerző: Ancsy
itt:
fogyasztóvédelem
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) által vizsgált ruházati és háztartási textíliák 15 százalékánál a nyersanyag-összetételt feltüntető címkék nem a valóságnak megfelelő tájékoztatást adták a fogyasztóknak.
A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 69 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra (23,6 milliárd dollár) emelkedett az idei harmadik negyedévben éves összevetésben.
A magyar bajnok Budapest Jégkorong Akadémiának az Erste Ligás riválisát, a Corona Brasov csapatát is le kell győznie ahhoz, hogy továbbjusson a Kontinentális Kupában a legjobb nyolc közé.
Fokozatos átállást javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az általános nyomtatványkitöltőről a korszerűbb digitális szolgáltatásokra, a december 31-ei teljes kivezetés helyett több lépcsőben valósulna meg az átmenet.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a Pécsi Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki letartóztatása alatt illegálisan birtokolt mobiltelefonokat használva próbált fenyegetéssel befolyásolni egy ellene valló tanút.
Verseskötettel jelentkezik Bereményi Géza október végén.