Elfogtak négy feltételezett iszlamista terroristát Németországban

Elfogtak négy feltételezett iszlamista terroristát Németországban szerdán - közölte a szövetségi legfőbb ügyészség.

Horvátország elhalasztja a kiskorú migránsok befogadását

Horvátország a zágrábi földrengésre és a koronavírus-járványra hivatkozva elhalasztja a humanitárius segítségre szoruló gyermekek befogadását a görögországi menekülttáborokból - írta szerdán a Vecernji List című horvát napilap a belügyminisztérium közleményére hivatkozva.

Két Bács-Kiskun megyei baromfitelepen rendelt el forgalmi korlátozást a Nebih

Két, egymással szomszédos Bács-Kiskun megyei baromfitartó telepen rendelt el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a madárinfluenza szempontjából különösen kockázatos járványvédelmi hiányosságok miatt azonnali forgalmi korlátozást és az állatok zártan tartását.

Csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok

Enyhe csökkenéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán.

ÁSZ-elnök: a lakosságnak is hangsúlyt kellene helyezni a tartalékolásra

A kormány a költségvetés újratervezését végzi, lakossági szinten is meg kellene ugyanezt tenni, a hangsúlyt pedig a tartalékolásra kellene helyezni - hívja fel a figyelmet Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a számvevőszék honlapján közzétett írásban.

BUX: 34 470,09 pont, +2,10 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,22 pontos emelkedéssel, 34 470,09 ponton nyitott szerdán.

KSH: februárban 4,1 százalékkal nőtt az ipari termelés

Februárban az ipari termelés 4,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munka-és szökőnaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 1,7 százalékkal emelkedett - erősítettem meg szerdán kiadott második becslésében a múlt kedden közölt előzetes adatokat a Központi Statisztikai Hivatal.

Feldman Zsolt: ingyen hitelt vehetnek igénybe a gazdák

Ingyen hitelhez juthatnak a gazdák az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitelével - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerda reggel a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában.

Mérsékelt csökkenéssel nyithat a tőzsde

Mérsékelt csökkenéssel kezdheti a kereskedési napot a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdán elemzők szerint.

A kaliforniai kormányzó az állam fokozatos újranyitására készül

Fokozatosan tervezi újranyitni az egyesült államokbeli Kalifornia állam gazdasági és mindennapi életét Gavin Newsom kormányzó - ezt ő maga jelentette be helyi idő szerint kedd este Sacramentóban azon a sajtókonferencián, amelyen a közeljövőre vonatkozó elképzeléseit vázolta fel.
A 80 éves Robin fordulatos története

A 80 éves Robin fordulatos története

Az 1940 áprilisában, Detective Comics 38. számában jelent meg először Dick Grayson, aki örökre megváltoztatta Batman történetét.

Vári Attila optimista a vízilabda-bajnokságok befejezését illetően

A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke optimista azt illetően, hogy be tudják fejezni a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett bajnokságokat.