A MACS visszautasítja az ARD vádjait

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) tiltakozik, és a leghatározottabban visszautasít minden vádat, amellyel az ARD német közszolgálati televíziós csatorna illette a MACS-ot az Aján Tamás ellen súlyos vádakat megfogalmazó dokumentumfilmjében - áll a MACS hétfői közleményében.

Kilépett az MSZP-ből Szanyi Tibor

Megszüntette MSZP-tagságát Szanyi Tibor.
Heti horoszkóp (január 6. – január 12.)

Heti horoszkóp (január 6. – január 12.)

Mi várható a következő napokban?

Elemző: Gyurcsány deklarálta az ellenzék vezetését

Gyurcsány Ferenc bejelentette az igényét az ellenzék vezetésére azzal, hogy közösségi oldalán deklarálta a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltre, listára és jelöltekre vonatkozó programját - értékelt a Nézőpont Intézet vezetője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Rendkívüli tanácsülést hívott össze a NATO a közel-keleti feszültség növekedése miatt

A NATO legfőbb politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács rendkívüli, nagyköveti szintű ülést hívott össze hétfőre, a közel-keleti feszültség növekedése miatt - közölte a katonai szövetség egyik szóvivője hétfőn.

Vádat emeltek az Állami Számvevőszék épületét megrongálókkal szemben

Vádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség tizenegy férfival szemben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) épületének tavaly januári megrongálása miatt - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.

Csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok

Csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn, mivel a közel-keleti feszültségek kiéleződése kockázatkerülésre készteti a befektetőket.

Fucsovics változatlanul a 70. helyen

Fucsovics Márton továbbra is a 70. helyen áll a férfi teniszezők világranglistáján.

BUX: 46 062,83 pont, -0,17 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,39 pontos csökkenéssel, 46 062,83 ponton nyitott hétfőn.

Fidesz: ma már a nyugat-európai politikusok is megvédenék Európát

Ma már azok a nyugat-európai politikusok is belátják, hogy szükség van az európai határok védelmére, akik korábban a "willkommenskultur" élharcosai voltak - jelentette ki Deutsch Tamás az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Rétvári: a nyugdíjak megőrzik a vásárlóértéküket

Januártól a tervezett infláció mértékével megegyezően 2,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

A vártnál erősebben nőtt a kiskereskedelmi forgalom Németországban novemberben

A vártnál erősebben nőtt a kiskereskedelmi forgalom Németországban novemberben.