Doug Liman fogja rendezni Tom Cruise tervezett űrfilmjét, amelyet, legalábbis részben, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) fognak forgatni.
Szerző: Ancsy
itt:
Horoszkóp, Havi Horoszkóp
Mi várható az anyagiak terén a nyár első havában?
Erős első negyedévet zárt az MKB csoport idén az első negyedévben, a bankot stabil tőke és likviditási helyzetben érte a koronavírus-járvány okozta piaci nyomás márciusban - mondta Ginzer Ildikó üzleti és általános vezérigazgató-helyettes nemzetközi telefonkonferencián, szerdán Budapesten.
Az MTK Hungária FC és a Diósgyőri VTK csütörtöki mérkőzésével a férfi után a női labdarúgás is visszatér Magyarországon.
A kétszeres összetett győztes Kiss Norbert szerint új csapatával, a Révész Truck Racing Teammel is versenyben lesz majd az első helyért a kamion Európa-bajnokságon.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Hamarosan lejár a rezsiutalványok beváltásának határideje, ezért érdemes ellenőrizni, hogy van-e még fel nem használt utalvány - hívja fel a Magyar Posta a figyelmet az MTI-nek szerdán küldött közleményében.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
A hazai állatkertek közül elsőként a Szegedi Vadasparkban született zerge (Rupicapra rupicapra), a gidát a látogatók is megfigyelhetik az Alpokban és a Kárpátokban is őshonos párosujjú patások sziklákkal tarkított dombos kifutójában - tájékoztatta Veprik Róbert igazgató szerdán az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Vádat emelt az ügyészség a Balaton déli partján feltehetően éveken át kábítószert terjesztő bűnmegelőzési egyesület tagjai és bűntársai ellen - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Az erdei élőhelyeken fészkelő madárfajoknál is megfigyelhető a fészkelőállomány-csökkenés a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) elemzése szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Határozati javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé az LMP, amelyben a magyar vasúthálózat fejlesztésének fontosságára hívja fel a figyelmet - mondta szerdán a párt frakcióvezetője.
Új világgazdasági verseny indul a koronavírus-járvány után, és komoly versenyelőnyre tehetnek szert azok a hazai vállalatok, amelyek most fejlesztenek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.
Idén virtuálisan rendezik meg a Müpa Hey, June! koncertsorozatát.