Az Euroligát és világbajnokságot is megjárt lett Kristine Vitolával erősítette meg keretét az Aluinvent DVTK női kosárlabdacsapata.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Vádat emeltek Szegeden egy szerb férfi ellen, aki 2015-ben több mint 200 ezer dollárt próbált meg tisztára mosni - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Az állami tulajdonú közlekedési szolgáltató társaságok összehangolt, egységes közlekedésszakmai működtetésének és közös stratégiai irányításának hosszú távú erősítése érdekében július 15-től a Volánbusz Zrt. tulajdonosi joggyakorlója a MÁV Zrt. lesz.
Hatvanmilliárd forintnyi forráshoz jut Magyarország a járvány elleni védekezéshez - jelentette be Varga Mihály a közösségi oldalára feltöltött videóban, miután aláírta az erről szóló megállapodást az Európa Tanács Fejlesztési Bankkal (CEB).
Hanga Ádám az Európa-bajnokságok legjobbjai közé kerülhet a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség európai szekciója (FIBA Europe) által szervezett internetes szavazáson.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 95,04 pontos emelkedéssel, 35 186,76 ponton nyitott szerdán.
Májusban az építőipar termelése 20,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas szintjétől, és áprilisihoz mérten 20,3 százalékkal csökkent szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva.
A pozitív nemzetközi befektetői hangulat felhúzhatja a tőzsdeindexet a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán és ott sem alakult ki egyértelmű trend, ahol még tart a kereskedés.
Tudd meg, hogy mi várhat rád a csillagjegyed alapján!
A lengyeli kultúrából származó 6500 éves idolt, művészi részletességgel megformázott női agyagszobrocska töredékeit találták meg a Göcseji Múzeum régészei a Zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya építéséhez kapcsolódó földmunkák során.
A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.