ITM államtitkár: a járvány májusban már jelentősen éreztette hatását az építőiparban

A koronavírus-járvány májusban már jelentősen éreztette hatását az építőiparban, az ágazat termelésének volumene 20,1 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest.

Az első öt hónapban 22,3 százalékkal nőtt a román építőipari termelés

Az első öt hónapban 22,3 százalékkal nőtt a román építőipari termelés volumene a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.

Vádat emeltek a szülők ellen, mert nem járatták iskolába gyereküket

Kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emeltek egy besenyőtelki házaspár tagjai ellen, mert évekig nem járatták rendszeresen iskolába gyermeküket - tájékoztatta a Heves megyei főügyész helyettese szerdán az MTI-t.

Elemzők: májusban az építőipart is utolérte a járványhatás

Májusban már az építőipart is utolérték a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, de elemzők egyetlen hónap kiugró adatából nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni.
Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

MSZP: a kormány segítse a nyugdíjasokat az emelkedő infláció miatt!

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy nyújtson segítséget a nyugdíjasoknak, akiknek az életét megnehezíti a magas infláció - mondta az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szerdán, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.

ÁSZ: önteszttel ellenőrizhetik a központi költségvetési szervek gazdálkodásuk szabályosságát

Szerdától elérhető az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legújabb öntesztje, amellyel a központi költségvetési szervek vezetői tesztelhetik gazdálkodásuk szabályozottságát.

Emmi: idén ősszel 491 helyszínen kezdhetik meg munkájukat az iskolaőrök

Szeptemberben 491 állami fenntartású köznevelési és szakképzési intézményben kezdhetik meg munkájukat az iskolaőrök - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.

Újra lehet válogatni a polcokról az újranyílt fővárosi könyvtárakban

Csütörtöktől újra lehet válogatni a polcokról a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár már újranyílt bibliotékáiban, így nem szükséges előzetesen megrendelni a könyveket - közölte az intézmény az MTI-vel.

A Fitpuli Kft. nyerte a 2019-es Startup Innovációs Díjat

Egészségfejlesztő mobilalkalmazásáért a győri Fitpuli Kft. nyerte a Magyar Innovációs Szövetség és a Valor Hungariae Zrt. 2019-es Startup Innovációs Díját.

Budapest Airport: 94 százalékos az utasforgalom visszaesése tavaly júniushoz képest

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér júniusi utasforgalma 94 százalékkal esett vissza az előző év azonos hónapjához képest - mondta Valentinyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs vezetője szerdán, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A balkáni országok közül Montenegróban van a legtöbb fertőzött az összlakossághoz képest

A montenegrói közegészségügyi intézet jelentése szerint a balkáni térségben arányaiban Montenegróban van a legtöbb aktív koronavírusos eset: százezer lakosra 231 koronavírus-fertőzött jut.