A Turkish Airlines június 18-án több európai országgal újraindítja járatait

A Turkish Airlines június 18-án hat európai országgal újraindítja nemzetközi menetrendszerinti járatait - közölte kedden a részben állami török légitársaság, hozzátéve, hogy új útvonalakon is repülnek majd.

Májusban 7,5 százalékkal nőtt Románia devizatartaléka

Májusban 7,5 százalékkal, 35,646 milliárd euróra nőtt Románia devizatartaléka az előző hónaphoz mérten - közölte kedden a Román Nemzeti Bank.

Törökországból érkeztek orvosi felszerelések Budapestre

Törökországból érkezett adományt, arcvédő pajzsokat és kézfertőtlenítőket adtak át kedden Budapesten.

Szijjártó: soha nem volt olyan jó a magyar-szlovák együttműködés, mint jelenleg

A közös történelem során még soha nem volt olyan jó a magyar-szlovák együttműködés, mint jelenleg - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

ITM: a keretösszeget meghaladó igény érkezett a high-tech és zöld pályázatra

A pénteken megnyílt 50 milliárd forint keretösszegű magyar, high-tech és zöld pályázati kiírásra egy munkanap alatt 2015 vállalkozás több mint 53,7 milliárd forint támogatásra adott be igényt, ami azt mutatja, hogy a vállalkozások jelentős része optimistán tekint a jövőbe.

Novák: meghirdetik a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram újabb részét

Meghirdetik a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram újabb részét, szerdától június 16-ig pályázhatnak a 17 és 23 év közötti fiatalok a külföldi tanulmányaikat támogató ösztöndíjra - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Elkészült az osztrákokkal közös árvízi figyelmeztető és előrejelző rendszer a Rábán

Elkészült a Rába folyón a magyar és osztrák szakemberek által kiépített árvízi figyelmeztető és előrejelző rendszer - közölte az MTI-vel kedden a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

Településfásítási programot hirdet az Agrárminisztérium

Településfásítási programot hirdet 500 millió forintos keretösszeggel az Agrárminisztérium a 10 ezer fő alatti lakosszámú településeknek, amelyek együttesen 12 ezer sorfát igényelhetnek térítésmentesen.

Zöldkötvény-kibocsátás szervezésére adott megbízást az ÁKK

Magyarország mandátumot adott első euróban denominált, Zöldkötvény kibocsátásának főszervezői feladataira a Credit Agricole CIB, az ING Bank és a J.P. Morgan pénzintézetnek - közöltek az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) kedden az MTI-vel.

Balog Zoltán: a nemzeti összetartozásért szóljanak a harangok csütörtökön!

Szólaljanak meg a harangok június 4-én, délután fél 5-kor a Nemzeti összetartozás napján, Trianon százéves évfordulóján! - mondta Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos a Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban.

Ukrajnában hatvannal kevesebb volt a fertőzött, mint a gyógyult

Hatvannal kevesebb ember kapta el a koronavírust, mint ahányan meggyógyultak Ukrajnában a nyár első napján, hétfőn - közölték kedden ukrán hírügynökségek a hivatalos adatokat ismertetve.

Ötödik alkalommal indult útjára a Coop Segély Alapítvány kamionja

Ötödik alkalommal indult útjára a Coop Segély Alapítvány kamionja, amely országszerte 8268 állami gondozott gyermeknek juttat el alapélelmiszerekből álló adományt 25 millió forint értékben.