KSH: 245 millió euró volt a külkereskedelmi mérlegtöbblet áprilisban

Áprilisban az export euróban kifejezett értéke 3,8, az importé 7,0 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, a kereskedelmi mérlegtöbblet 245 millió euró volt, 238 millió euróval kevesebb a tavaly áprilisinál.

Jótékonysági előadás lesz a nyugdíjas artisták támogatására

Jótékonysági előadást tartanak a nyugdíjas artisták számára július 5-én a Fővárosi Nagycirkuszban - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

ORFK: "kamutábornokok" ellen indult eljárás

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján a rendőrség két férfit is azzal gyanúsít, hogy magát tábornoknak kiadva károsított meg embereket - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a rendőrség honlapján.

A 4iG beszállítója a BKV informatikai projektjének

A 4iG, a Sys IT Services Kft. nevesített alvállalkozójaként részt vesz a BKV informatikai rendszerének hosszú távú üzemeltetésében, a magyar IT-nagyvállalat 5+5 évre nyújt szolgáltatásokat a közlekedési társaságnak másik alvállalkozóval, a T-Systems Magyarország Zrt.-vel közösen.

Májusban csökkent a német kiskereskedelmi forgalom

A várt növekedés helyett csökkent a kiskereskedelmi forgalom májusban az előző havihoz képest Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi beszámolója alapján.

Megvan a női vízilabda-válogatott kerete

Kijelölte keretét a másfél hét múlva kezdődő világbajnokságra Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Szakértők: mérsékelt pozitív tartományban nyithat a tőzsde

Szakértők szerint a kedvező nemzetközi hangulat hatására mérsékelt pozitív tartományban nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden.

Vezércikkekben bírálták a hétfői hongkongi tüntetést a kínai pártlapok

Vezércikkekben bírálták a hétfői hongkongi tüntetést a kínai pártlapok.

Alig változott a forintárfolyam

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.

Élő tv-sportközvetítések

A keddi és szerdai élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Milyen reggeli rutinnal indulhat jól a napod?

Milyen reggeli rutinnal indulhat jól a napod?

Próbáld ki a csillagjegyednek leginkább megfelelő napindító tevékenységet!

BUX: 40 618,08 pont, +0,84 százalék záráskor

BUX: 40 618,08 pont, +0,84 százalék záráskor.