BUX: 37 149,11 pont, -0,02 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,10 pontos csökkenéssel, 37 149,11 ponton nyitott hétfőn.

MLBKT: októberben emelkedett a beszerzésimenedzser-index

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított októberi értéke: 57,3, azaz a válaszadók az előző havinál kedvezőbb folyamatokról számoltak be.

Nobel-díjasok nemzetközi paktumot szorgalmaznak a tájékoztatásról és a demokráciáról

A nemzetközi közélet 25 szereplője, köztük több Nobel-díjas felhívást intézett hétfőn a világ vezetőihez, hogy egy éven belül kössenek megállapodást, amely garantálja a tájékoztatás és a véleményszabadság demokratikus alapelveit.

Csökkenést várnak az elemzők a tőzsdén

Csökkenésre, iránykeresésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

A keddi program

Az A, a B, a C és a D csoport negyedik fordulós mérkőzéseivel folytatódik kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája.

Jung Beáta hetedik a C csoportban

Jung Beáta hetedik lett összetettben a 64 kilogrammos kategória C csoportjában a türkmenisztáni súlyemelő-világbajnokság hétfői versenynapján, végső helyezése azonban csak az esti A döntő zárultával derül ki.

Hivatalos totónyeremények

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők.

Nem sokat változik a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács összetétele

A vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsban (MNT) a következő négy évben is a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás nevű lista képviselői lesznek többségben a kisebbségi nemzeti önkormányzati választások nem hivatalos eredménye alapján.

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a magyarországi ünnepi szünnapok alatt és a hét végén a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csekély indexemelkedésre lehet számítani az európai tőzsdéken

Szerény indexemelkedésre, vagy iránytalan kezdésre lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.

Hétfőtől már csak óránként jár a balatoni komp

Változik a balatoni komp menetrendje, hétfőtől a járatok a korábbinál ritkábban, már csak óránként közlekednek Szántód és Tihany között - tájékoztatta a Balatoni Hajózási Zrt. az MTI-t.

Élő tv-sportközvetítések

A hétfői és keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.