Londonba érkezik idén a Tutanhamon fáraó kincseiből rendezett nemzetközi vándorkiállítás

A londoni Saatchi Galériába érkezik idén ősszel a Tutanhamon egyiptomi fáraó sírkamrájából származó kincsekből összeállított nemzetközi vándorkiállítás.

Szünetel a határforgalom Beregsurányban

Szünetel a ki- és beléptetés a beregsurányi határátkelőhelyen, mert az ukrán oldalon elektromos zárlat keletkezett az informatikai rendszerben péntek délután - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.
Miből veheted észre, ha párod boldogtalan melletted?

Miből veheted észre, ha párod boldogtalan melletted?

A kedvesed csillagjegyéből kiderül, hogy milyen jelekkel adja tudtodra, hogy nem boldog.

Tarlós: leaszfaltozzák a fővárosi földutakat

Szilárd útburkolattal látják el a budapesti földutakat egy négyéves útépítési program keretében, amelynek első körében tizenhárom kerületet érintően 8,3 milliárd forintot fordítanak a célra - jelentette be a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Salzburg a Napolit, a Dinamo Kijev a Chelsea-t kapta

A magyar érdekeltségű csapatok kifejezetten erős ellenfeleket kaptak pénteken a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének nyoni sorsolásán.

A Fővárosi Vízművek visszafizette a visszavásárláshoz szükséges tulajdonosi kölcsönt

A Fővárosi Vízművek a tervezettnél korábban visszafizette a fővárosi önkormányzatnak azt a kölcsönt, amelyet a külföldi részvényesek kezében lévő tulajdonrész visszavásárlásához vett fel.

Teljes szélességében lezárták az M35-ös autópályát

Teljes szélességében lezárták az M35-ös autópálya Debrecen felé vezető oldalát a negyvenes kilométernél pénteken, mert oldalára borult egy napraforgómagot szállító kamion - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.

Az Európai Bizottság 25 ezer euróra emeli a mezőgazdasági termelőknek nyújtható nemzeti támogatás maximumát

A jelenlegi 15 ezerről 25 ezer euróra emeli a mezőgazdasági termelőknek nyújtható nemzeti támogatás felső határát az Európai Bizottság.

Júniustól közvetlen légi járat indul Budapest és Sanghaj között

Június 7-étől közvetlen légi járat indul Budapest és Sanghaj között, a Shanghai Airlines gépei hetente háromszor közlekednek majd a két város között.

Szász Attila apróhirdetéseken alapuló új filmje március 14-től látható a mozikban

Március 14-től látható a mozikban Szász Attila Apró mesék című új, romantikus történelmi thrillere, amelynek alapötletét korabeli apróhirdetések adták.
Egyperces mágiák

Egyperces mágiák

Néhány varázslat, ami villámgyors csodát eredményezhet.

Tavaly 7,9 millió turista látogatott el Prágába

Tavaly 7,9 millió turista látogatott el Prágába, 3,2 százalékkal azaz 242 ezerrel több, mint 2017-ben - közölte a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap pénteken a statisztikai hivatal adataira hivatkozva.