Győrfi: emberi mulasztás miatt érkezett későn a mentő a Nyugati-pályaudvarhoz

Az első vizsgálatok alapján emberi mulasztás miatt érkezett későn az ellátás ahhoz a fiatalemberhez, aki a Nyugati-pályaudvarnál lett rosszul kedden - mondta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs vezetője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Olaszország-szakértő: az emberi jogok félremagyarázása elképesztő következményekkel jár

Elképesztő következménnyel jár, ha - valószínűleg szándékosan - félremagyarázzák az emberi jogokat.

Vegyes kezdés Európában

Vegyes indexekkel, az előző napi eredményeik korrekciójával indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.

BUX: 40 720,74 pont, alig változott a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,74 pontos csökkenéssel, 40 720,74 ponton nyitott pénteken.

KSH: csaknem 18 ezer lakás épült tavaly

Tavaly 17 681 új lakás épült, 3292-vel, 22,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Gerendás György 65 éves

Szombaton ünnepli 65. születésnapját Gerendás György olimpiai bajnok vízilabdázó, edző, a Ferencváros jelenlegi szakmai igazgatója.

Menyhárt Jenő: nem sújt le, hogy 60 éves leszek

Úgy érzem, energikus, friss korszakban vagyok, nem sújt le, hogy 60 éves leszek - mondta Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó alapítója, frontembere az MTI-nek.

Orbán: az embereknek joguk van tudni, mire készül Brüsszel

Az európai parlamenti (EP) választás tétje a bevándorlás, az embereknek pedig joguk van tudni, mire készül Brüsszel - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Bizonytalan hangulatban, oldalazással indulhat a kereskedés

Bizonytalan hangulatban, oldalazással indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Stagnált a német gazdaság a negyedik negyedévben

A negyedik negyedévben az előző negyedévi csökkenéssel kialakult szinten stagnált a gazdaság teljesítménye Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken közzétett végleges adatai alapján.

Fülöp Attila: otthoni segítő szolgáltatást biztosító szervezeteknek hirdetett pályázatot a kormány

Fogyatékkal élő családtagjukat otthon gondozókat segítő szervezeteknek hirdetett pályázatot a kormány - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Erősödött kissé a forint

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben péntekre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.